Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Takarmány kiegészítők és teljesítmény fokozók

 Természetes takarmány kiegészítők:

 

A méz

Loyd Percival, a kanadai testnevelési intézettől, az American Bee Journal 1955. évi, októberi számában megjelent cikkében igen közvetlen módon olyan megállapításokat közöl, melyeket a természethez közelebb álló emberek a mézzel kapcsolatban már régen ismernek. Tekintettel arra a fontosságra, aminek a sport manapság az iskolákban és az egyetemeken örvend, valamint az a tény, hogy a sportedzők igyekezete arra irányul, hogy csapataik tagjai erejének, energiájának és ellenálló képességének növelésére minél hatékonyabb módszereket találjanak, Percival úr következtetéseinek egy részét az alábbiakban közlöm.

"A kanadai testnevelési intézet 1951 óta igyekszik tudományos alapon megállapítani a méz értékét a sportolók táplálkozásában Régebben a méz, mint energetikai táplálék érdekelt bennünket, de nem végeztünk rendszeres vagy ellenőrzött kutatásokat, hogy pontos adatokat nyerjünk. Ahogy rendszerint történni szokott, a mézet nem tartottuk többnek, mint egy széles körben használt egészséges tápláléknak. Általános kutatásaink a sportteljesítmény kifejtése előtti időre, az erőkifejtés után a szervezet helyreállítására és magára a sportteljesítmény kifejtéséhez szükséges ideális táplálék problémájára irányultak és tevékenységünk fontos részét az ebből a szempontból legfontosabb táplálékok és italok megállapítása képezte.

Bennünket főleg az az ideális energetikai táplálék és az érdekelt, hogy melyik az az élelmiszer vagy élelmiszer kombináció, ami a legrövidebb idő alatt a legtöbb energiát nyújtja anélkül, hogy az emésztőszervekre káros másodlagos hatást fejtene ki. A tanulmányok, megfigyelések és tesztek egész sorát végeztük annak érdekében, hogy minden helyzetre érvényes adatok birtokába jussunk. Azon sportolók körében, akik a tréning alatt változatlanul megtartották fizikái kondíciójukat, felméréseket végeztünk annak megállapítása érdekében, hogy milyen táplálékok és italok segítségével érik el ezt. Ezen felmérések kapcsán néhány táplálékot és italt 1-től 10-ig terjedő energetikai értékskálába osztottuk, amelyben a méz 9 a szőlőcukor 7,5 a kukoricaszörp 7 a nyerscukor 6 a tisztított cukor 4,5 értéket nyert.

Ezen energetikai táplálékok értékskálájának összeállításánál a következő tényezőket vettük figyelembe:

1., mérhető reakció

2., emészthetőség

3.,kémiai reakció(savaság stb.) 
4. a sportoló szervezetének általános tűrő képessége a kérdéses élelmiszerrel szemben,
5.kalóriatartalom,
6.íz,
7.sokoldalúság,
8.önköltségiár,
9. alkotó alapanyagok.


Kísérleteink eredményeiből a következők tűnnek ki:

  1. amennyire felmérhető, a méz ideális módon elégíti ki asportolók energiaszükségletét a sporteseményre való előkészítés alatt, magánál a sportteljesítménynél, valamint utána a szervezet gyors helyreállításánál,

  2. magas kalóriatartalma következtében kisebb adagolásban is kiváló energiaforrást képez,

  3. kellemes íze következtében a sportolók igen szívesen fogyasztják,

  4. a sportolók szervezete sokkal jobban tűri, mint bármely más energiaforrást, legyen az élelmiszer vagy ital.

  5. sokoldalú használata lehetővé teszi, hogy mind önállóan, mind más élelmiszerekkel vagy italokkal keverve alkalmazzák,

  6. tiszta élelmiszer, amely semmilyen mikrobát vagy izgató anyagot sem tartalmaz.

A méz használata a következő helyzetekben indokolt:

  1. sportteljesítmények előtti étkezéseknél,

  2. az erőkifejtés után,

  3. mint erősítőt az erőkifejtés megszakításai alatt,

  4. a mindennapos étkezéseknél, főleg reggelinél, mint energiaforrást;

  5. mint édesítőt és kiegészítőt ( Pl. gyógyszer adagolásánál)

  6. más élelmiszerekkel kombinálva, Joghurttal keverten, tojásos és tejes, stb.

Ellenálló képesség. Megállapították, hogy azok a sportolók, akik a verseny előtt fél órával 2 kanál mézet kaptak jobb eredményeket értek el. Valahányszor elhagyták a mézet a teljesítmény romlott. Ezeket a teszteket a következő versenyszámoknál ellenőrizték: ismételt 50 m-es rövidtávfutás 5 perces szünetekkel, 1600 m-es hosszútávfutás, megszakítás nélkül 6 perc alatt; ismételt 100 m-es gyorsúszás 10 perces szünetekkel Megjegyzés: ha a versenyzők félúton is kaptak mézet, jobb eredményeket értek el.

Az erő visszaállítása. Azok a sportolók, akik intenzív megerőltetés után mézet kaptak, hamarabb kaptak erőre és rövidebb idő alatt álltak újra starthoz. Megjegyzés: tekintettel ezekre az eredményekre azt ajánljuk a sportolóknak, hogy ha fárasztó edzés vagy nehéz verseny után, fogyasszanak mézet. Kísérleteinknél bebizonyosodott, hogy az egyetemi hallgatók a mézfogyasztás következtében jobban tanultak, mert erejüket a méz vissza állította
Folytatólagos erőfeszítés. Azok a sportolók, akik a jégkorong, kosárlabda, futballmeccsek szüneteiben vagy futó ugrószámok között mézet ettek, azt állítják, hogy sporttevékenységük vége felé sokkal erősebbeknek és sokkal kevésbé fáradtaknak érezték magukat.

Dús program. Azok a sportolók, akiknek két egymást követő nap két meccsen kellett részt venniük azt állítják, hogy a második meccsen sokkal erősebbnek érezték magukat, ha erejük visszaállítása érdekében az első meccs után és a másnapi meccs előtt mézet fogyasztottak.

Energiaveszteség. Azok a sportolók, akik iskola vagy munka után edzésen vagy meccsen kellett részt vegyenek és a reggelinél mézet ettek nem érezték magukat olyan fáradtnak, mint olyankor, amikor nem kaptak a reggelihez mézet. Azok, akik rendes körülmények között reggel 10 óráig „elvesztették erejüket”, azt állítják, hogy ezt a tünetet olyankor sohasem érezték, ha reggelihez mézet ettek.

A testsúllyal kapcsolatos problémák. Azok, akik nehéz vagy megszakítás nélküli munkát végeznek nem vesztenek súlyukból, ha fokozott mértékben fogyasztanak mézet (naponta 12-16 kiskanállal az étkezéseknél és lefekvéskor). Azok a sportolók, akiknek fogyniuk kell sokkal könnyebben bírják a fogyókúrát, ha étkezés után egy kiskanál mézet esznek, mert a jóllakottság érzetét kelti és erőt is ad.

Általános következtetések. A testnevelési és sportintézet 4 év alatt végzett kísérletei alapján megállapította, hogy a méz ideális energiaforrás az elveszett erő visszaszerzésére is. Minden sportoló és mindazok, akik egész nap megfeszített munkát végeznek fogyasszanak mézet."

A fentiekből kitűnik, hogy a mézfogyasztás jelentősen növeli a teljesítményt.

Fontos tudni, hogy a méz a benne található természetes antibiotikumok révén antibakteriális hatású. De! nem öli meg a baktériumokat, visszönt a szaporodásukat akadájozza, ugyan akkor az itatóban maradt csukr tartalmánál fogva kedvez a gombás eredetü fertözéseknek. Ezért alkalmazása után fontos az itató alapos tisztítása.

 

A joghurt

Az utóbbi időben az egészséges életmód terjedésével egyre nő a joghurtfogyasztás is. Az alábbiakban a Shinshu Egyetem (Japán) mezőgazdasági karának munkatársa, Akioshi Hoszono professzor véleményét kértük a joghurt egészséges hatásairól és diabetikus szerepéről.

Honnan származik a joghurt?
A joghurt manapság szerte a világon elterjedt tejtermék, amit a hajdani időkben egyes török törzsek készítettek először. Ezért a Balkán-félszigetet tekinthetjük a joghurt szülőföldjének. A korabeli forrásokból tudjuk, hogy a török népek nemcsak készítették és fogyasztották ezt a kellemes táplálékot, hanem isteneiknek és istennőiknek is áldozták oltalmuk reményében. Egykor a joghurt elnevezése opuszkalam vagy okszigara volt, majd, az i. sz. VIII. századtól fogva a mai is használatos török eredetű néven joghurtként ismerik.

A Nobel-díjas Ilia Macsnikov (1845-1916) 1908-ban közzétette kutatásának eredményeit a joghurt kedvező élettani hatásairól, s attól fogva ez a tejtermék szerte a világon a hosszú élet egyik titkaként vált közismertté.

A joghurt táplálkozás-élettani hatásai.
A joghurt táplálkozás-élettani jelentősége értékes fehérjéinek, valamint a kalciumnak és a nyers tejben is megtalálható többi alkotónak köszönhető. A joghurt annyiban különbözik a friss tejtől, hogy az erjesztő baktériumok különleges anyagokat és értékes vitaminokat termelnek a tejsavas alvadás során. Mi több, maguk a baktériumok is sajátságos tápanyagokat és enzimeket tartalmaznak, így a joghurt fehérjéinek és a benne lévő kalciumnak sokkal kedvezőbb a hasznosulása, mint a nyers tej alkotóinak, így táplálkozás-élettani szempontból is értékesebbnek tekinthető annál. Mindez tehát a joghurtot előállító baktériumoknak köszönhető.

Állatkísérletek egyértelműen bizonyítják, hogy a tejsavas erjedésen keresztülment italok sokkal inkább előmozdítják a szervezet fejlődését, mint a nyers tej. Mi több, a joghurt egyik legfontosabb különlegessége az, hogy tejsavbaktériumainak köszönhetően hathatósan elősegíti a természetes tejcukor (laktóz) lebontását, ami a laktóz érzékeny emberek számára nagyon nehéz volna. Így a joghurt jelentősen csökkenti a belek laktóztartalmát, ami enyhíti a hasmenéses és egyéb emésztőszervi problémákat.

Melyek a joghurt egészséges jellegzetességei?
A joghurtban jól érvényesülnek a tejsavbaktériumok kedvező hatásai (L. bulgaricus – csak a bolgár joghurtban!, S. termophilus és L. casei. Nemrégiben kerültek a boltokba a bifidus baktériumokkal készült egészséges tejtermékek, amelyek természetes úton-módon tartják karban az ember emésztő traktusát.

Az ember bélflóráját nem lehet egyhamar megváltoztatni. Ezért a savanyított tejtermékek – mint például a joghurt – fogyasztása előszeretettel javasolható, jó volna, ha bevett szokássá válna.

Az utóbbi esztendőkben a joghurt rákellenes hatását is többen vizsgálták. A vizsgálatok szerint a joghurt tejsav baktériumainak rákellenes hatása kétrétű. Egyfelől a sejtek mutációs készségét csökkentik, mert a mutációt indukáló molekulák ellen hatnak, másfelől akadályozzák a rákos sejtek burjánzását. Egyes kísérletek szerint az esetek majd harminc százalékában megállt a sejtburjánzás a joghurt fogyasztásának köszönhetően. Ezek mellett a jopte joghurt további kedvező élettani hatásai is beigazolódtak: csökkenti az egész szervezet koleszterin szintjét, valamint a vérnyomást és az ammónia-szintet. Ráadásul a fertőző betegségekkel szemben is erősíti a szervezet ellenállását.

A joghurt egyre inkább teret hódit az egészséges táplálkozásban, viszont a sokféle bolti készítmény mellett érdemes megízlelni a házi joghurt természetes, selymes ízét. Az otthon készített joghurt garantáltan mentes a fölösleges adalékanyagoktól, és valóban szolgálja a család egészségét. Így az alábbiakban közöljük a házi joghurt készítésének egyszerű receptjét.

Natúr házi joghurt

Hozzávalók:
1 l házi tej
2 dl bolti joghurt
1 kiskanál cukor

Tegyük fel forrni a házi tejet – szükség esetén bolti is készíthető – kevergessük, nehogy leégjen. Ha kicsit tovább főzzük és besűrítjük a tejet még finomabb lesz. Közben a joghurtot keverjük simára a cukorral. Miután a tej felforrt, hűtsük le kéz melegre (30 fok) majd finoman elegyítsük hozzá a joghurtot. Vigyázat, ha túl meleg a tej, nem sikerül a joghurt készítés! Keverjük alaposan össze, fedjük le és tartsuk langyosan egy tiszta pokrócba bugyolálva. A hőszigetelés segíti a joghurt baktériumok szaporodását. Estétől reggelig elkészül, ezután hűthetjük.

 

Készítsünk energia italt:

1l. Szénsav mentes ásvány vízzel forrázzunk le 5 levél zöld teát. Hagyjuk 30 fokra hűlni, majd keverjünk bele 1 l. joghurtot ( Lehetőleg a fentiek alapján készített házit) és 250 gramm mézet.

Ez 100db. Galambadagja egyszeri felhasználáshoz.

Alkalmazása:

A fiatalok edzésénél a mozgás befejezése után 1 órán belül itassuk ezt az energia italt.

Hatás mechanizmusa: Mint azzal a tréning elméletben, már foglalkoztam. A mozgás megkezdésekor az energia adott. Mozgás, illetve a tréning folyamán ez az energia szint jelentősen csökken. Továbbá számtalan mikró sérülés keletkezik a szervezetben, melyek javítása a mozgás befejezése után, a megemelkedett tesztoszteron szintnek köszönhetően végbe is megy. A kérdés csak az, hogy milyen szinten. Ahhoz, hogy ez a lehető legjobban történjen a szervezetnek úgynevezett mély alvásra van szüksége. Ugyanis a szervezet ebben a fázisban termeli a legtöbb tesztoszteront. Ami szükséges az sejtek szövetek újra építéséhez és az izomzat növekedéséhez

A zöld tea antioxidáns hatású, a mézben található egyszerű és kettős kötésű cukrok vissza állítják az energia szintet, és a be épülési ideje négy óra. Szemben a takarmányban található összetett cukrokkal, melyek beépülési ide 24 – 36 óra. Valamint a benne található természetes antibiotikumok védik a szervezetet.

A joghurtban található állati fehérjék beépülési ideje 2-3 óra. Ezzel lehetővé válik az optimális felhasználás.

A fentiekből következik, hogy érdemes a tréninget az esti órákra időzíteni, hogy a tréning befejezése után az energia pótlás, valamint a normál takarmányozás után a mély alvás meg tudjon valósulni. Az így felnevelt fiatalok jobb és erősebb izmokkal szervekel fognak rendelkezni.

Versenyre felkészítés során a felnőtt és fiataloknál is így járunk el.

A versenyről érkező galambokat is érdemes ezzel az energia itallal várni. A mielőbbi energia szint és a szövetek helyre állítása érdekében.

 

Hozamfokozók (teljesítmény fokozók)

Amióta a hozamfokozók, használatát betiltották az állati takarmányokban, azóta a takarmánygyártók különböző természetes eredetű alternatív termékek a takarmányba keverésével próbálják az állatok egészségét megőrizni, és ezzel a hozamokat biztosítani. Ezek a cégek egyre nagyobb figyelmet fordítanak olyan növényi kivonatok kikísérletezésere, amelyekkel kiválthatják az antibiotikumokat vagy a hozamfokozókat.Nem meglepő azonban, hogy azok a multinacionális cégek, amelyek korábban a hozamfokozókat gyártották, azt nyilatkozzák, hogy a természetes kiegészítők nem tudják helyettesíteni a régi hozamfokozókat. Ennek ellenére az egyre növekvő számú, megcáfolhatatlan szakirodalom azt bizonyítja, hogy a természetes kiegészítők tudják helyettesíteni, némely esetben felül is múlják a régi hozamfokozók hatását.

Figyelembe véve a tényeket, néhány nagyon fontos aspektust meg kell világítanunk a hozamfokozókkal kapcsolatban:

Minden fontos haszonállat-termelő országnak van szabályozása a tradicionális „hozamfokozók” maximálisan bekeverhető mennyiségére, de szinte soha nem szabnak meg ilyen határokat a növényi kiegészítőkre. Ez azt jelenti, hogy ha a hozamfokozót maximális mennyiségben keverték be a takarmányba, de a hatás nem kielégítő, akkor a növényi kiegészítők e legtöbb estben bekeverhetőek a hozamfokozón felül, nagyon jó eredménnyel.

Természetes az is, hogy állolományra kártékony hatásokat. Ezek különböző megbetegedések, anyagforgalmi zavarok vagy immunhiányos kórképek is lehetnek. Általában ezek a keverékek is rendelkeznek az általános teljesítményfokozó hatással, de főként arra a célra alkalmazhatók, amelyre a komplex összetételüket meghatározták.

Egyre több takarmánygyártó kever ma már növényi hatóanyagot tartalmazó kiegészítőt a termékeibe, de vajon honnan tudhatja a takarmánykeverő vagy a tenyésztő, hogy melyik növényi kiegészítőt tegye a takarmányába, esetleg az ivóvízébe az állatoknak, vagy mennyi az optimális bekeverési aránya ezeknek a termékeknek. A legfontosabb, hogy minden estben kérjük ki a termék gyártójának vagy forgalmazójának a tanácsát. Ugyan a növényi kiegészítők magasabb dózisban sem károsak, de a maximális hatás eléréséhez és a költségek optimalizálásához néhány fontos szempontot figyelembe kell venni:

Milyen állatfajnál akarjuk alkalmazni a terméket? Ha a kiegészítőt egyes betegségek megelőzésére, vagy a károk csökkentésére használjuk, akkor a különböző állatfajoknál a különböző betegségekre különböző növények használatosak, de némely esetben ugyanaz a készítmény is használható. Irodalmi adatok vannak sertésnél a dizentéria, az ileitis, a cirkóvírus okozta immungyengeség, a légzőszervi megbetegedések, valamint a szalmonella és a coli okozta megbetegedések kontrolljára. Baromfinál többek között a szalmonella, coli és coccidiózis kártételei is csökkenthetők. Szarvasmarhánál a szomatikus sejtszám emelkedése, valamint borjaknál a különböző baktériumos emésztőszervi megbetegedések előzhetők meg. Lovaknál sikeres a kezelés az immunbetegségekben, a légzőszervi betegségekben és a mozgásszervi tüneteknél.

Fontos az állatok kora, amikor az etetést elkezdjük: Ha hozamfokozó hatást kívánunk a növényi hatóanyagot tartalmazó kiegészítőtől, célszerű pl. sertéseknek fiatal kortól adni, kissé emelt dózisban, hogy az állatok szervezete hozzászokjon és a későbbiek során kisebb adagban is megfelelő hatást érjünk el. Egyes esetekben csak bizonyos kor felett vagy rövidebb időszakban adjuk a termékeket vagy azért, mert a hatás fiatal korban még nem kívánatos, vagy mert nem lenne gazdaságos a bekeverése.

Meg kell határoznunk, hogy mennyi legyen a kiegészítő adagolásának az időtartama: Az előbb vázolt esetben akár egész termelési ciklus alatt adhatjuk a terméket, mert a hatás bizonyított és gazdaságos. Egyes esetekben azonban csak bizonyos időszakokban ajánlott adagolni a kiegészítőt, pl. tenyéssz szezon, vagy az életképes utódok számát szeretnénk növelni, a tojáshéj szilárdítására szakaszosan is adható.

Minden esetben meg kell vizsgálni, hogy milyen egyéb hozamfokozó, vagy kokcidiosztatikum van a takarmányban. Van e gyógyszer a takarmányban? Van e benne egyéb kiegészítő: enzim, probiotikum, oligoszacharid, cink, réz, stb.? Vizsgálatok szerint a növényi hatóanyagok hatását nagymértékben befolyásolják a különböző kiegészítők. Mivel a növényi kivonatok komplex rendszerként fejtik ki a hatásukat, egy másfajta molekula nagyban megváltoztathatja a termék karakterisztikáját. Egyes esetekben a gyógyszerek, vagy egyéb természetes teljesítményfokozók segíthetik a hatásukat, de általában egyedül adagolva sokkal megbízhatóbb eredményt adnak.

Határozzuk meg a kiegészítő adagolása előtt, hogy milyen hatást kívánunk elérni a kiegészítővel? Mérlegeljük mindig, hogy melyik igényünk a fontosabb, van e valamilyen betegség az állományban, amelyet kezelnünk kell, vagy teljesítményfokozó hatást várunk-e inkább. Esetenként ugyanazzal a készítménnyel tudjuk egy állományban kezelni a bakteriális hasmenést, mint amelyikkel stabilizáljuk a bélflórát, javítjuk a felszívódást és ezáltal a takarmányhasznosítást is. Számos növényi hatóanyagnak hatása van a bélflóra összetételére. Ezek használatával a bélben a hasznos bifidobaktériumok és tejsavbaktériumok száma megnövekedik, amely laborvizsgálatokkal is igazolható.

 Utolsó szempontként fontos megvizsgálnunk azt is, hogy mi az a maximálisan bekeverhető mennyiség, amelyet még gazdaságosan beletehetünk a takarmányba. Természetesen egy betegség leküzdésénél vagy kártételének csökkentésénél is mérlegelni kell a költség oldalát a kezelésnek, de fokozottan érvényes ez a teljesítmény növelésére való törekvésnél, mivel nem éri meg egy terméket használni akkor, ha az nem hozza meg a teljesítmény növekedést.

A fenti gondolatokkal csak áttekintést kívántam nyújtani a növényi alapú kiegészítők használatáról. Akit részletesebben érdekelnek ezek a termékek, a magyarországi forgalmazók szívesen nyújtanak felvilágosítást a termékeikről, amelyeket, a fentebb leírtaknak a figyelembevételével, mindenki a saját kívánalmainak megfelelően tud alkalmazni.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Bomop10

(Vujoy75, 2018.12.28 16:24)

http://javamex.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-sialis-tadalafil-pago-visa
http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/blupill-como-comprar-gen-rico-n-o-precisa-receita-m-dica
http://jaktlumaczyc.pl/68899/como-realizar-un-pedido-fluconazole-sin-receta-urgente-usa
http://shamrockballerz.ning.com/profiles/blogs/isurec-50mg-order-safely-generic-isurec-vancouver
http://www.blog.ahsfoundation.co.uk/blogs/post/52391#sthash.EW1i2jPn.T9C4JJWh.dpbs
http://bobford.ning.com/profiles/blogs/buy-generic-pycalis-40mg-how-to-order-tadalafil-no-prescription
http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/tada-bas-prix-sur-internet-tada-generique-teva
http://mcspartners.ning.com/profiles/blogs/azulsix-sildenafil-citrate-o-en-acheter-bon-marche-generique
http://professoratciutatvella.ning.com/profiles/blogs/commander-prilo-o-trouver-du-prilo-sans-ordonnance
http://share.nm-pro.in/blogs/post/99537#sthash.aoTcJ0KO.sc9aJdz7.dpbs
http://vc.capitaltrustbanking.com/blogs/77/11944/cianeo-onde-comprar-generico-e-quanto-custa
http://quainv.com/blogs/post/49718#sthash.6iIdI8b8.D7rluOKU.dpbs
http://football.ning.com/profiles/blogs/sildara-sildenafil-citrate-onde-comprar-gen-rico-com-garantia
https://www.olliesmusic.com/blog/18436/glyburide-comprar-sin-receta-y-pagar-con-visa-perГє-glyburide-con-o-sin-rece/
http://weebattledotcom.ning.com/profiles/blogs/mobic-meloxicam-o-achat-sur-le-net-meloxicam-generique-15-france
http://luvisart.ning.com/profiles/blogs/silda-a-bon-prix-sur-internet-achat-silda-g-n-rique
http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-gen-rico-adcirca-barato-pela-net-brasil
http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/comprar-o-gen-rico-de-ciavor-diario-tadalafil-de-forma-segura
http://football.ning.com/profiles/blogs/viagra-sildenafil-citrate-120-mg-como-comprar-com-desconto-no
https://www.mysocialpeople.com/blogs/2139/12602/afilta-donde-puedo-comprar-sin-receta-en-farmacia-online-compr

Felob64

(Unemi39, 2018.12.24 21:46)

http://jawbite.ning.com/profiles/blogs/pulmoday-sildenafil-citrate-sans-ordonnance-en-ligne-rapide http://soruanaliz.com/index.php/17282/triamcinolona-farmacia-triamcinolona-farmacia-espa&#241 http://soruanaliz.com/index.php/17244/allopurinol-ordonnance-acheter-vente-allopurinol-generique http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-permetrina-30mg-de-forma-segura http://gennethub.com/blogs/1361/9229/onde-posso-comprar-adcirca-generico-de-confianza-pela-net-repub http://cdloga78.ning.com/profiles/blogs/motilium-sans-ordonnance-sur-le-net-achat-motilium-g-n-rique-en http://staind-italy.ning.com/profiles/blogs/lithium-comprar-en-una-farmacia-en-linea-confirmaci-n-r-pida-usa http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/viagra-sildenafil-citrate-25-mg-en-ligne-bas-prix-acheter http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-sildara-sin-receta-ahora http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/vasifil-sildenafil-citrate-100-mg-onde-comprar-pela-net http://answers.codelair.com/22194/discount-kylagra-purchase-sildenafil-citrate-prescription http://shamrockballerz.ning.com/profiles/blogs/site-fiable-pour-achat-silfeldrem-100mg-sildenafil-citrate-en http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-generico-fluconazole-sin-receta http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/achat-de-starya-sildenafil-citrate-en-ligne-bon-marche-acheter

Towom44

(Uboho30, 2018.12.19 10:06)

http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/buy-risperatio-1mg-safely-how-much-is-risperatio-per-tablet
http://dctechnology.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-edgon-40-mg-sin-receta-con
http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/lexapro-escitalopram-como-puedo-comprar-sin-receta-de-calidad
http://mcdonaldauto.ning.com/profiles/blogs/xpandyl-order-online-buy-real-xpandyl-online-how-to
http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/buy-cialis-60mg-safely-where-can-i-purchase-tadalafil-no-need
http://cdloga78.ning.com/profiles/blogs/buy-generic-dejavu-130-mg-how-can-i-buy-sildenafil-citrate-in
http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-prometazina-phenergan-gen-rico-internet
http://soruanaliz.com/index.php/19628/comprar-gen%C3%A9rico-ursodiol-internet-rep%C3%BAblica-portuguesa
http://explicitty.com/blogs/2247/41255/como-faco-para-comprar-suvvia-generico-pela-net-brasil
http://www.1friend.com/blogs/2839/15667/como-faco-pra-comprar-tada-tadalafil-20-mg-generico-entrega-rap
http://ggwadvice.com//index.php?qa=54190&qa_1=ampicilina-500-onde-comprar-gen%C3%A9rico-pre%C3%A7o-internet-brasil
http://socialchangesa.com/blogs/post/36937
http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-expit-25mg-de-forma-segura-espa-a
http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/viridil-25mg-como-comprar-por-internet-el-salvador-comprar
http://www.godry.co.uk/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-dali-n-o-precisa-receita-m-dica-brasil
http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-disilden-sildenafil
http://www.myindiagate.com/community/blogs/post/339266
http://vivafengshui.ning.com/profiles/blogs/bon-site-achat-unigra-50mg-achat-sildenafil-citrate-120mg-pas
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/purchase-generic-synalis-60mg-online-where-can-i-order-tadalafil
https://madbuddy.club/blogs/post/20649
http://newsmediaimages.ning.com/profiles/blogs/buy-beta-cardone-no-prescription-where-to-get-beta-cardone-cheap
http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-lidera-sildenafil-citrate
http://kasabovart.ning.com/profiles/blogs/aggra-130mg-o-commander-pas-cher-forum-achat-sildenafil-citrate
http://www.blog.ahsfoundation.co.uk/blogs/post/55896#sthash.iN3nxShN.23PhfkcD.dpbs
http://staind-italy.ning.com/profiles/blogs/onde-posso-comprar-adcirca-tadalafil-60mg-r-pido-brasil
http://writeskills.ning.com/profiles/blogs/onde-posso-comprar-virineo-sildenafil-citrate-150mg-gen-rico
http://www.1friend.com/blogs/2853/14546/cilafil-sildenafil-citrate-baisse-prix-sur-le-net-sans-ordonnan

Ecefu61

(Amoru82, 2018.12.17 16:08)

http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/achat-securise-erector-sildenafil-citrate-lingual-prix
http://soruanaliz.com/index.php/17803/generic-dirtop-online-how-can-buy-sildenafil-citrate-online
http://crosstv.ning.com/profiles/blogs/order-vigain-100-mg-low-price-how-to-order-sildenafil-citrate-in
http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-tagil-sin-receta-al-mejor-precio-republica-de
http://digitalguerillas.ning.com/profiles/blogs/tolterodina-donde-puedo-comprar-sin-receta-urgente-honduras
http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-ripol-sildenafil-citrate-25mg-en-internet-puerto
http://social.leembe.com/blogs/post/40935
http://borrowmyburrito.ning.com/profiles/blogs/erectra-sildenafil-citrate-sur-le-net-acheter-livraison-discrete
http://kasabovart.ning.com/profiles/blogs/tagil-buy-order-mexican-tagil
http://www.prds66.fr/profiles/blogs/comprar-tada-diario-gen-rico-online
http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/para-comprar-generico-combipres-0-1-15-mg-sin-receta-con-garantia
http://explicitty.com/blogs/2108/41343/buy-renedema-online-cheap-renedema-switzerland
http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/donde-se-puede-comprar-generico-xalatan-al-mejor-precio-estados
http://manchestercomixcollective.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-prilo-sildenafil-citrate-gen-rico-internet
https://lepchat.com/blogs/post/25384
http://korsika.ning.com/profiles/blogs/onde-posso-comprar-zyad-tadalafil-gen-rico-r-pido-on-line-no
http://korsika.ning.com/profiles/blogs/ranitidina-comprar-sin-receta-por-internet-argentina
http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/como-posso-comprar-permetrina-elimite-30mg-envio-24h-online
http://crosstv.ning.com/profiles/blogs/sildenafilo-dapoxetina-100-60-mg-comprar-en-una-farmacia-online
http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/comprar-singulair-10-mg-online-singulair-precio-mas-bajo
http://bricolocal.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-esantop-100mg-sin-receta
https://www.olliesmusic.com/blog/28053/dutasterida-0-5-mg-como-comprar-sin-receta-buen-precio-espaГ±a/

Hekon79

(Anefu61, 2018.12.16 08:56)

http://fotoathena.ning.com/profiles/blogs/sinemet-carbidopa-levodopa-10-mg-como-comprar-de-calidad http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/como-posso-comprar-dali-tadalafil-gen-rico-frete-gr-tis-pela-net http://soruanaliz.com/index.php/17782/comprar-viagra-sildenafil-citrate-gen%C3%A9rico-urgente-internet http://europe-ecologie-aube.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-generico-disulfiramo-500mg-ahora http://cdloga78.ning.com/profiles/blogs/o-commander-en-ligne-apodefil-nouveau-apodefil-generique http://www.q-voice.tv/old/redirect/test/qa/index.php?qa=66366&qa_1=comprar-ciavor-tadalafil-receita-internet-ciavor-pre%26%23231 http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/lerk-sildenafil-citrate-donde-puedo-comprar-con-garantia-andorra http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/buy-erot-25mg-cheap-where-can-i-buy-sildenafil-citrate-cheap http://innovatoruddannelse.ning.com/profiles/blogs/spegra-en-ligne-bon-prix-achat-livraison-discrete-acheter-spegra http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/stendra-50mg-como-comprar-r-pido-puerto-rico-comprar-avanafil http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/comprar-vasifil-sildenafil-citrate-130mg-gen-rico-com-desconto http://network-marketing.ning.com/profiles/blogs/buy-tadafil-10-mg-tadafil-online-for-sale http://soruanaliz.com/index.php/18226/comprar-generico-viagra-con-garantia-dominicana http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/viasil-como-comprar-gen-rico-envio-rapido-brasil http://writeskills.ning.com/profiles/blogs/skopril-order-how-to-buy-hydrochlorothiazide-quick-shipping http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/bigfun-36-order-cheap-buy-bigfun-36-safely-uk-net http://www.prds66.fr/profiles/blogs/havante-onde-comprar-gen-rico-r-pido-pela-internet-brasil

Oxuji90

(Ucija08, 2018.12.09 08:10)

http://adrenalineprovinggrounds.ning.com/profiles/blogs/advair-diskus-salmeterol-fluticasone-0-25-0-05-mg-como-comprar
http://lydlabs.ning.com/profiles/blogs/ciafil-tadalafil-20mg-bon-marche-ciafil-en-pharmacie
http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-valedonis-r-pido-rep-blica-del
http://divasunlimited.ning.com/profiles/blogs/d-nde-comprar-avixar-sildenafil-citrate-ahora-dominicana
http://crosstv.ning.com/profiles/blogs/o-commander-cilafil-generique-en-ligne-baisse-prix-2018
http://explicitty.com/blogs/2052/41147/buy-rosytona-50mg-where-to-buy-rosytona-from-australia
http://okobi.org/blogs/533/2036/ditropan-5mg-vrai-pas-cher-commander-sans-ordonnance-prix-dit
http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-pra-comprar-gen-rico-tada-tadalafil-pre-o-no-brasil
http://bigtombolo.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-veega-sildenafil-citrate-r
http://property.ning.com/profiles/blogs/onde-posso-comprar-rizatriptan-maxalt-10-mg-gen-rico-entrega-r
http://movsam.ning.com/profiles/blogs/farmacia-en-linea-donde-comprar-generico-lansoprazol-30mg-sin
http://howidoit.ning.com/profiles/blogs/cheap-virnagza-fort-40-mg-order-online-how-to-purchase-tadalafil
http://shamrockballerz.ning.com/profiles/blogs/direktan-sildenafil-citrate-120-mg-comprar-con-seguridad
http://sfchsjournalism.ning.com/profiles/blogs/comprar-generico-androz-sildenafil-citrate-ahora-espa-a-comprar
http://thecorner.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-h-for-gen-rico-de-confianza-brasil
http://innovatoruddannelse.ning.com/profiles/blogs/ofloxacine-300mg-livraison-gratuit-moins-cher-acheter-ofloxacine
http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/apicalis-60mg-buy-online-how-to-order-tadalafil-in-approved
http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/comprar-tada-gen-rico-menor-pre-o-brasil
http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/estradiol-en-ligne-bon-marche-commander-site-fiable-acheter-du
http://jaktlumaczyc.pl/69424/purchase-tadalafilum-20mg-online-tadalafilum-cash-price
http://jawbite.ning.com/profiles/blogs/tada-diario-20mg-comprar-com-desconto-rep-blica-federativa-do

Ekope42

(Ovawe70, 2018.12.08 13:33)

http://newyorkundergroundradio.ning.com/profiles/blogs/alclimax-100-mg-pharmacie-achat-en-ligne-livraison-rapide-vente
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-zantac-en-l-nea-zantac-se-vende-sin-receta
http://caisu1.ning.com/profiles/blogs/dejavu-sildenafil-citrate-onde-comprar-e-quanto-custa-pre-o-de
http://bobford.ning.com/profiles/blogs/viagra-200mg-baisse-prix-sur-le-net-prix-boite-sildenafil-citrate
http://whazzup-u.com/profiles/blogs/buy-daygra-150mg-can-i-buy-daygra-over-the-counter-at-walgreens
http://bricolocal.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-h-for-tadalafil-60mg-gen-rico-envio-48
http://facebookhitlist.com/profiles/blogs/lagan-150-mg-pharmacie-commander-en-ligne-livraison-rapide-lagan
http://www.q-voice.tv/old/redirect/test/qa/index.php?qa=67707&qa_1=tadasure-baisse-prix-livraison-discrete-tadasure-generique
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/como-puedo-comprar-generico-tadaflo-10mg-sin-receta-por-internet
http://destinosexotico.com/blogs/post/31893
http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/buy-lasovac-where-to-order-lansoprazole-in-approved-medstore
http://conniesdance.ning.com/profiles/blogs/discount-viagrasan-100mg-order-online-how-to-purchase-sildenafil
http://tnfdjs.ning.com/profiles/blogs/order-viagra-25mg-viagra-100-mail-order
http://vocal-buzz.ning.com/profiles/blogs/claritromicina-biaxin-onde-comprar-de-confianza-portugal
http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/onde-comprar-tada-40-mg-sem-receita
http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/clomifeno-25-mg-comprar-en-una-farmacia-en-linea-con-entrega-r
http://isladepascua.ning.com/profiles/blogs/meilleur-site-commander-maximo-sildenafil-citrate-2018-comment
http://property.ning.com/profiles/blogs/buy-sildena-online-how-to-purchase-sildenafil-citrate-no-need
http://higgs-tours.ning.com/profiles/blogs/dipiridamol-100mg-comprar-en-una-farmacia-online-ahora-colombia
http://neolatino.ning.com/profiles/blogs/erotadil-20mg-order-no-rx-how-to-buy-tadalafil-in-trusted
http://mcspartners.ning.com/profiles/blogs/order-discount-metaxalona-400mg-how-to-buy-metaxalone-free
http://laugarnecaravans.ning.com/profiles/blogs/como-puedo-comprar-generico-atenolol-barato

Tuzix38

(Jarip82, 2018.12.06 15:44)

http://techwarriorteam.ning.com/profiles/blogs/ciavor-diario-tadalafil-como-comprar-com-desconto-comprar
http://recampus.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-h-for-tadalafil-sem-prescri-o-via
http://www.animalloversconnect.com/blogs/post/23384
http://korsika.ning.com/profiles/blogs/puedo-comprar-generico-viagra-200-mg-en-internet-estados-unidos
http://javamex.ning.com/profiles/blogs/commander-du-vrai-laprost-en-ligne-acheter-latanoprost-pharmacie
http://neikasworld.ning.com/profiles/blogs/comprar-gen-rico-viagra-sildenafil-citrate-200-mg-urgente-pela
http://playit4ward-sanantonio.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-ciavor-gen-rico-envio-24h-pela-internet
http://lorealprofessionnelbest.ning.com/profiles/blogs/bon-plan-achat-isosorbide-mononitrate-20mg-livraison-rapide-vente
http://cdloga78.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-famvir-250-mg-fiable
http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/farmacia-online-donde-comprar-generico-megafil-tadalafil-con-visa
http://summerschooldns.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-sildara-gen-rico-de-confianza-na
http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/como-fa-o-para-comprar-glucotrol-xl-glipizide-sem-receita
http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/levonorgestrel-comprar-en-farmacia-en-linea-con-seguridad
http://www.myindiagate.com/community/blogs/post/342960
http://crossroadshob.ning.com/profiles/blogs/comprar-escitan-envio-rapido-brasil-para-comprar-sildenafil
http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/site-seguro-para-comprar-viagra-envio-24h
http://sallieanncooks.ning.com/profiles/blogs/viagra-o-achat-sans-ordonnance-prix-viagra-generique-pharmacie
http://tnfdjs.ning.com/profiles/blogs/unigra-livraison-gratuit-prix-du-unigra-pharmacie-france
http://libertyattendancecenter1969.ning.com/profiles/blogs/comprar-ciavor-diario-gen-rico-urgente-brasil-onde-comprar
http://wu-world.com/profiles/blogs/meilleur-site-pour-achater-agra-150mg-acheter-generique-agra-en
https://ikriate.me/blogs/801/16970/buy-super-o-25-mg-low-price-where-to-order-sildenafil-citrate
http://augasthya-plus.ning.com/profiles/blogs/donde-a-la-orden-wagra-sin-receta-barato-guatemala
http://whozwholive.ning.com/profiles/blogs/minipress-como-posso-comprar-gen-rico-envio-urgente-internet-no

Yevof21

(Okoyi91, 2018.12.01 18:13)

https://oqueelaera.tumblr.com https://shinobi-legends.tumblr.com https://ciencia--de--la--lluvia.tumblr.com https://nao-acorde.tumblr.com https://mygentlequeen.tumblr.com https://leben-kaempfen-sterben.tumblr.com https://banjeeho.tumblr.com https://flavoxate-buy-no-prescription.tumblr.com https://bombayundgin.tumblr.com https://punishedstrider.tumblr.com https://ciarasport.tumblr.com https://mccnblccd.tumblr.com

Enude70

(Ijija17, 2018.11.29 04:55)

https://ciarasport.tumblr.com https://prettymuchgayy.tumblr.com https://sf778.tumblr.com https://devon-m83.tumblr.com https://ronnierockin.tumblr.com https://01-maddy-12.tumblr.com https://infinito-particular22.tumblr.com https://mccnblccd.tumblr.com https://binaevymii.tumblr.com https://flavoxate-buy-no-prescription.tumblr.com https://blueskyfullofstarss.tumblr.com https://welearnin.tumblr.com https://tiodollynh0.tumblr.com https://n0wthatyouregone.tumblr.com

Проститутки Краснодара

(Amuelmunda, 2018.10.09 12:36)

<a href=https://www.prostitutki-krasnodar.ru>Проститутки в Краснодаре</a>
<a href=https://www.prostitutki-krasnodar.ru/individuals/>Индивидуалки Краснодара</a>
<a href=https://www.prostitutki-krasnodar.ru/massage-salons/>Массажные салоны в Краснодаре</a>
<a href=https://www.prostitutki-krasnodar.ru/individuals/vyezd/>Выезд шлюх в Краснодаре</a>
<a href=https://www.prostitutki-krasnodar.ru/individuals/1000-rubley/>Бюджетные бляди</a>
<a href=https://www.prostitutki-krasnodar.ru/individuals/znakomstva/>Интим знакомства в Краснодаре в Краснодаре</a>
<a href=http://www.prostitutki-krasnodar.ru>Шлюхи Краснодара</a>
<a href=http://www.prostitutki-krasnodar.ru/individuals/>Индивидуалки Краснодара</a>
<a href=http://www.prostitutki-krasnodar.ru/massage-salons/>Массажные салоны в Краснодаре</a>
<a href=http://www.prostitutki-krasnodar.ru/individuals/vyezd/>Выезд блядей в Краснодаре</a>
<a href=http://www.prostitutki-krasnodar.ru/individuals/1000-rubley/>Дешевые шлюшки Краснодара</a>
<a href=http://www.prostitutki-krasnodar.ru/individuals/znakomstva/>Интим знакомства в Краснодаре</a>
<a href=https://prostitutki-krasnodar.ru>Проститутки Краснодара</a>
<a href=https://prostitutki-krasnodar.ru/individuals/>Индивидуалки Краснодара</a>
<a href=https://prostitutki-krasnodar.ru/massage-salons/>Массажные салоны Краснодара</a>
<a href=https://prostitutki-krasnodar.ru/individuals/vyezd/>Выезд индивидуалки в Краснодаре</a>
<a href=https://prostitutki-krasnodar.ru/individuals/1000-rubley/>Дешевые проститутки в Краснодаре</a>
<a href=https://prostitutki-krasnodar.ru/individuals/znakomstva/>Интим знакомства в Краснодаре</a>
<a href=http://prostitutki-krasnodar.ru>Шлюхи в Краснодаре</a>
<a href=http://prostitutki-krasnodar.ru/individuals/>Индивидуалки Краснодара</a>
<a href=http://prostitutki-krasnodar.ru/massage-salons/>Массажные салоны Краснодара</a>
<a href=http://prostitutki-krasnodar.ru/individuals/vyezd/>Выезд индивидуалок в Краснодаре</a>
<a href=http://prostitutki-krasnodar.ru/individuals/1000-rubley/>Недорогие шлюхи Краснодара</a>
<a href=http://prostitutki-krasnodar.ru/individuals/znakomstva/>Интим знакомства Краснодара</a>

 

 

Profilkép



Utolsó kép


Elérhetőség

Bagdi Sándor és Ákos

https://www.facebook.com
/royalderby.nyiregyhazi

+36706306062

postagalamb2008@hotmail.com

Levelezőlista



Archívum

Naptár
<< 03 / 2019 >>


Statisztika

Online: 5
Összes: 450549
Hónap: 10250
Nap: 368