Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Janssen-dúc: örök búcsú egy nagyszerű állománytól

 

Tavaly véget ért egy fejezet: elárverezték a Janssen fivérek még megmaradt galambjait. Az árverés kitűnően sikerült, az online felületen sok ezren licitáltak. Az átlagár meghaladta a 10.000 eurót, pedig a  meghirdetett galambok egy része gyűrűtlen volt. Mégis sokan tudják ma is, hogy a több évtizedes kitartó és átgondolt tenyésztés eredményeként létrejött törzs hatalmas genetikai potenciállal rendelkezik és aki ezekből be tud szerezni egy-egy egyedet, nagy reménnyel vághat neki a jövőnek.

Arendonk egy kis város az antwerpeni Kempen régióban, de világszerte ismert hely a postagalambászok körében. Itt éltek a Janssen-testvérek, akik örökre bevésték nevüket sportunk történetébe.  Ők világhírű galambokat tenyésztettek. A kezdet több mint 100 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor Drieske versenyezni kezdett a galambokkal. Ez az év 1884 volt! – számol be a történetről a www.pipa.be.

 

Az első egyesületet 1886-ben alapították Arendonkban, hogy megtudják, mire képesek azok a versenyzők, akik a közelben laknak. Akkoriban a  legnagyobb szükség egy jó futóra volt, mivel a tenyésztőknek nem volt saját órájuk: a galambokat érkezés után el kellett vinni a helyi klubba a lehető leggyorsabban, ahol regisztrálták az érkezési időt. Az egyik legjobb futó Fik van Jan Pientjes molnár volt – jegyzik fel a történetírók. Ő futott Kup és Gust Peeters galambjaival. Az első világháború alatt, 1914-1918 között nem voltak galambversenyek, s a szabályok előírták, hogy a galambok csak 12 órától este 10 óráig repülhettek a ház körül. Ami a galambok takarmányozását illeti, a gabonák szinte beszerezhetetlenek voltak. A németek által megszállt területeken ellenőrző tanács működött, és minden elhullott vagy hiányzó madarat jelenteni kellett.

A Janssen-papa egészen 1947-ig galambászott. Közben a fiai már átvették a dúcok körüli legtöbb tevékenységét. Aztán jött a második világháború, amely szintén egy nehéz időszak volt. A galambokat harci feladatokra “sorozták be”. Annak ellenére, hogy nehéz idők jártak, 50 galambjuk túlélte a háborút.

Az aranykor már elkezdődött 1933-ban, 1945-től 1954-ig 154 első díjat nyertek. Úgy vélik, hogy a sikerek  hozzájárultak ahhoz, hogy meg tudják kezdeni a a kiváló vitalitású galambok tenyésztését, és a keresztezések révén egyre jobb és jobb teljesítményű madarakhoz jutottak. Pedig nem adtak semmiféle speciális takarmányt vagy kiegészítőt a galamboknak. Hamarosan a Janssen madarak világhírűek lettek. Utódaik megtalálhatók szerte a világban, Belgium és Hollandiában, Franciaországban, Németországban, Nagy-Britanniában, Dániában, Bangkokban, Japánban, Dél-Afrikában, stb.

Az elmúlt években nagyon nagy ajánlatokat tettek a lenyűgöző tenyészértékű galambokra Louis Janssennek. De soha nem értékesítette őket. “Minden tenyészgalamb itt marad” – mondogatta. És mindenki pontosan tudta, hogy soha nem gondolja meg magát. De az idő nagy úr, túl a kilencvenen az egészsége megromlott. Ő az utolsó leszármazottja a családnak… Pontosan tisztában van vele, hogy ebben korban az egészségügyi problémák elkerülhetetlenek. Közben kórházba is került, így nem volt képes gondoskodni a galambokról.

Janssen-familia

Ezután az egyik Janssen-gyermek olvasott egy cikket a De Duif-ban Ad Schaerlaeckens tollából. Schaerlaeckens kommentálta a legfrissebb nagy ajánlatot, amely a www.pipa.be weboldalon jelent meg (ő közvetlenül a hivatkozott PIPA-ra), és így a leszármazott úgy döntött, hogy kapcsolatba lép a PIPA-val. Ő soha nem hallott a netes licitálás lehetőségéről, mivel nem volt otthoni internet kapcsolata. Nem tudta azt sem, milyen hatalmas összegeket kínálnak a galambokért. Az első telefonos kapcsolatfelvételt egy találkozó követte, és néhány nappal később Thomas Gyselbrecht elment Arendonkba. A nap végén már hozta is a galambokat, 24 darab évest és két fiatalt. “Egy furcsa érzés volt, hogy elhoztam a galambokat az arendonki padlásról” – mondta Thomas Gyselbrecht.

Thomas ezt az utazást Ghent és Arendonk között soha nem fogja elfelejteni. “Én nem voltam Arendonkban nagyon gyakran. Úgy éreztem, nagy megtiszteltetés, hogy ott vendégeskedtem, de úgy éreztem, egy kicsit furcsa is:  Louis Janssen nem ült a székében, mint szokott. És ott volt a család is, akik kérték, hogy bocsássuk árverésre a galambokat. Nem volt vesztegetni való idő: csomagolni kellett. Ugyanazon a helyen jártam, ahol már több ezer galambász megfordult, s már az is különös lehetőség volt a számomra, hogy én hozhatom el az utolsó topgalambokat a dúcból. Belegondoltam, hogy ez az első alkalom több mint száz éve, hogy nem lesz többé galamb a padláson. Különleges érzés!” – emlékezett vissza.

A galambokat egy titkos helyre szállították, arra várva, hogy sor kerüljön az árverésre. Thomas Gyselbrecht jól tudta, hogy ezzel véget ér egy legenda. De Louis Janssen és testvérei sportunk nagy ikonjai. Megérdemelnének egy szobrot…

Számos történetet kering a Schoolstraat 6. számú ház körül, ezek közül az egyik legismertebb az volt, hogy Louis egyáltalán nem kedveli a bankokat. “Ezek mind tolvajok” – szokta mondani. Ennek eredményeképpen ő az összes pénzét otthon tartotta. Néha olyan volt, mintha az idő megállt volna Arendonkban. Minden hiteles, a körülmények, a galambok. Sokan megfordultak ott és a Schoolstraat utcai ház egy szentélynek számított a galambászok körében. Az emberek térden állva zarándokoltak volna oda, hogy kapjanak egy galambot. De hiába volt vastag a pénztárcájuk, nem kaptak semmit. Louis Janssen megmutatta nekik a végtelen várólistát az ő notebookján. Az elmúlt években csak néhány pár fészkelt már a padlásokon, a Janssenek mindig kevés galambot tartottak, annak ellenére, hogy nagy hírnevet szereztek.

Ők eladhattak volna annyit, amennyit csak akarnak, de Louis sosem akart. Gondolatait mindig ugyanaz jellemezte: az állomány legyen kicsi, egészséges, jó és kiváló minőségű. “Ez minden, ami számít” – mondta a közelmúltban. És neki joga van ezt mondani. Thomas Gyselbrecht nagyon büszke: “Én voltam talán az utolsó, aki körbejárta a padlást Arendonkban. És vegyes érzelmekkel bár, de büszkék vagyunk arra, hogy mi árverezzük el ezt az egyedülálló állományt. De másfelől ez egy kicsit szomorú is: a Janssen név egy ikon, talán az egyetlen igazi ikon a postagalambversenyzés eddigi történetében. Kár, hogy ez véget ér!

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Baranya

H László, 2016.09.03 14:20

Íme egy nagy lehetőség szertefoszlásának ékes példája. Kár ezért az oldalért, pontosabban a benne rejlő lehetőségért. Értékes információkat sejtető cikk címeik mögött csak smsnyi mennyiség ami érdemleges. Cikkeik pongyolák, búlvárízűek, az említett morzsákat kivéve tartalmatlanok, - a címen kívűl kevés érdemleges infóval,- és bekezdéseik közti logikai átmenetek is erős töréseket mutatnak. Nem kétlem, hogy mindazok akik ezeket a cikkeket jegyzik értenek a galambokhoz, de ismereteik átadásának nem éppen mesterei. Kétségkívűl érzem , hogy igyekezetek modern formában írni, a mai generáció számára befogadható módon, de ez az oldal az érdeklődés felkeltését esetleg szolgálhatja, de a galambász tudás megalapozásához vajmi kevés, ezért mivel többet vártam ettől az oldaltól kezdőknek nem feltétlenül ajánlanám. Írom mindezt 36 év galambász múlttal, melyből 24 esztendeje postagalambászom is. A témakörben több előadást is tartottam, több fiatalban ébresztettem kedvet a galambászathoz. Soraimat sine ira et studio (harag és rosszindulat nélkül) írtam .

https://www.facebook.com/flyingfriend

Szabó Sándor, 2014.12.29 10:57

Nagyon tetszik a lap.
Boldog Új Évet!
Sándor