Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Galamb takarmányozása

 

Takarmányozás

 

A galambok tartása, gondozása során ugyanis az egyik legfontosabb feladat a teljes értékű takarmányozás, mivel ezeknek a szárnyasoknak viszonylag rövid az emésztőrendszerük. A táplálék rövid ideig van a tápcsatornában, tehát a tápanyagoknak kevés idejük van felszívódni. Ezért galambjaink koncentrált, energiában, fehérjében és zsírokban gazdag, jó minőségű és megfelelő mennyiségű takarmányt igényelnek. Ha viszont betartjuk az előírt mennyiséget és akkor sem adunk nekik repetát, ha szépen kérik, akkor erősek, egészségesek és fénylő tollazatúak lesznek. A fent felsorolt magok nem hiányozhatnak a takarmányból, csupán az arányuk változhat időszakonként.

Az alábbi táblázatból megtudhatjuk, hogy mikor, milyen arányú magkeverékre van szüksége madarunknak :

Ehhez csupán annyi kiegészítésre van szükség, hogy a tenyészgalamboknak a szaporodásra való felkészüléshez A-, D- és E-vitamin-kiegészítést (mint például csukamájolaj vagy sörélesztő), valamint ásványianyag-kiegészítésként emésztőgrittet adnunk. Azok, akik már januárban megkezdik a tenyésztést még jobban figyeljenek oda az előkészületekre (nem szabad elhanyagolni a paraziták elleni védekezést és a vakcinák beadását). Tubijainkat etethetjük kézből, de etetőedényből is. Persze ez nem csak a kedvünktől, hanem a rendelkezésünkre álló szabadidőtől és a galambok számától is függ. Több madárnál mindenképpen ügyeljünk a megfelelő etetőhosszúságra, hogy az összes galamb egyszerre és kényelmesen elférjen az etető előtt. Tavasztól őszig naponta kétszer, reggel és este is etessünk .

A galambok magvas gondolatai a következők:

Napraforgó – Jóllehet a napraforgómag alakja és durva rostos héja nem egyezik a galambok kedveltségét jelző ismérvekkel, a tapasztalás nyomán nagyra értékelik és szívesen fogyasztják.

Repce- A mezőre járó galambok kedvelt tápláléka a vadrepce és az olajgyártás szempontjából termesztett káposztarepce magja, holott a bennük lévő golyvakeltő glikozidok miatt a legtöbb háziállat még a kis mennyiségben adott repcedarától is megbetegszik vagy legalább is visszamarad a fejlődésben Kendermag – Minden galambtenyésztéssel foglalkozó szakkönyvben olvasható, hogy a kendermag a fizikai teljesítmény fokozása, a tollazat fényesítése mellett élénkíti a galambokat, és ezúton is javítja az eredményeket.

Fénymag – fehérjetartalma viszonylag magas (17%), zsírtartalma közepes (6%), ezért energiatartalma is a közepes tartományban mozog.

Borsó- A hüvelyes magvak közül mind fontossági, mind kedveltségi szempontból az első helyen áll. Fehérjetartalmát tekintve megelőzi a drágább étkezési borsót. Gömbölyded formájának és közepes nagyságának köszönhetően ideális galambtakarmány. Előzetes szoktatás nélkül is hamar elfogadják, de fordítva, a borsónak más hüvelyessel, csillagfürttel vagy lóbabbal való helyettesítését lassan és nehezen szokták meg. Szabad választás esetén 15-30 %-os mennyiségben fogyasztják, és hasonló mennyiségben javasolják a szemes keverékben is, ha nem kombinálják más hüvelyessel.

Kukorica -A legfontosabb gabonaféle, amely egyben a galambok legkedveltebb, legszívesebben fogyasztott elesége. További előnye, hogy a kukoricában a legolcsóbb az egységnyi metabolizálható energia, és egész éven át karotinhoz is juttatja állatokat. Hátránya, hogy a gabonafélék közül a kukoricának a legkisebb a fehérjetartalma és annak aminosav-összetétele is kisebb biológiai értéket képvisel, ezért egyoldalú, bőséges etetése elhízásra hajlamosít. Más gabonafélével együtt és csak meghatározott arányban etessük, szabad választásos módszer esetén pedig még a téli pihenőidőben se hiányozzék hüvelyes mag az etetőből.

Búza – Több és értékesebb fehérjét tartalmaz, mint a kukorica, kevésbé hajlamosít az elhízásra, ezért mindenképpen érdemes az étrendet búzával változatosabbá tenni. A nagyobb hozamú takarmánybúzával szemben az étkezési célra termesztett, ún. kemény búzák fehérjetartalma nagyobb.

Árpa- Fehérjetartalmát aminosav-összetételét, a fehérje biológiai értékét tekintve legkedvezőbb az árpa, hántolatlanul azonban a galambok csak hosszabb szoktatás után fogyasztják. Szabad választás esetén, ha kedvükre fogyaszthatnak kukoricát és búzát, az árpa mennyisége elhanyagolható. Ha viszont esetleg kézből etetünk és az árpával kezdjük az etetést, a fogyasztás a napi adag felét is elérheti, mint ahogy ez az északi országokban szokásos.

Cirokfélék -Szemtermésüket a galambok szívesen eszik, és ezt a fajtánként változó tannintartalom sem befolyásolja. A viszonylag vastag rostos burok ellenére a cirok emészthetősége kedvező, mert a jól működő zúzógyomor elvégzi az aprítást, a mechanikai feltárást. Az utóbbi években a nagyüzemek felismerték a talajjal és csapadékkal szemben kevésbé igényes cirokhibridek potenciális lehetőségét, és ez ígéretet nyújt arra, hogy a cirok újra szerepelhet a galambok étrendjében.

Csillagfürt – Már akkor ismert volt a galambtenyésztők között, amikor más fajú állatokkal csak előzetes kesertelenítés után etethették a keserű csillagfürtöt. A csillagfürt fehérjetartalma megközelítően a kétszerese a borsóénak, így indokolt volt a nemesítőmunka, hogy a fehér, sárga vagy kék virágú csillagfürt alkaloidamentes változatait kinemesítsék. Szoktatása hosszabb időt igényel, de utána szívesen fogyasztják a galambok.

Bükköny – A borsó mellett, mint legkedveltebb hüvelyest, a bükkönyt tartották számon. Sajnos a régebben termesztett két változatáról, a pannonbükkönyről és a szöszösbükkönyről már csak múlt időben nyilatkozhatunk Lóbab -Franciaországban kedvelt galambtakarmány, a borsó versenytársa. Hazánkban a lóbab etetésének nincs hagyománya.

 

A galambok emésztőkészüléke a magevő madarak sajátosságait mutatja. A csőr alakja és nagysága fajtánként igen változó, de az közös, hogy mint a jól működő finom csipesz igen alkalmas a legapróbb magvak szelektív válogatására és felvételére, nemkülönben a zsenge hajtások csipegetésére, akár a talajból való kihúzására. A galambok táplálkozásában a baromfifajok szokásaitól eltérő tulajdonságokat figyelhetünk meg. A takarmányválasztásban a magvak alakjának és felületének van döntő szerepe. A hegyessel és a rücskös felületűvel szemben előnyben részesítik a gömbölyűt, az oválisat és a sima felületűt. Az önkéntes takarmányválasztásban a megszokásnak is fontos szerepe van. A takarmányok kedveltségi sorrendje nem állandó. Ennek alakulásában szerepe van az évszakoknak, a megszokásnak és a minőségnek. Az egészségre káros anyagokat tartalmazó takarmányokat – pl. a fuzáriumos kukoricát vagy búzát – néhány nap múlva ösztönösen felismerik, és ha módjuk van a válogatásra, nem eszik meg, vagy csak kisebb arányban. Ugyanez vonatkozik az antinutritív anyagokat tartalmazó takarmányokra, amelyekből egyszerre csak annyit fogyasztanak, amennyit ártalom nélkül elviselnek. Az állatok a termelésükhöz, zavartalan életműködésükhöz szükséges táplálóanyagokat: a fehérjéket, a szénhidrátokat, a zsírokat, az ásványi anyagokat és a vitaminokat a táplálékukban veszik fel. A nélkülözhetetlen anyagok fontossági sorrendjét nehéz lenne összeállítani, mert esszenciális szerepük éppen azzal jelemezhető, hogy az egyiket sem nélkülözhetik tartósan. Egyes vitaminokból azonban több hétre, esetleg hónapra elegendő tartalékot tud tárolni az állat. A szomjazást rövidebb ideig bírják, mint a koplalást.

Energiaszükséglet: Az állatok táplálkozását, önkéntes takarmányfogyasztását energiaszükségletük szabályozza. Ezt a folyamatot, bonyolult kémiai anyagok közvetítésével, az agyalapban lévő éhség- és jóllakottsági idegközpontok irányítják. A baromfifajok termelése a tettömeg-gyarapodás mellett csupán a tojástermelésre korlátozódik, a fészeklakó fiókák táplálásában mind a tojó, mind a hím részt vesz, és a begytejtermelés energiaigénye meghaladja a tojástermelést. A begytej képződése a tojóban és a hímben egyaránt már a költés 15. napján megkezdődik, de folyamatos termelődése csak a kibúvás után az első etetéssel indul meg. A nevelés első 10 napján az egyes és az ikerfiókákat nevelő pár takarmányfogyasztása csaknem azonos mértékben, 70-80 %-kal nő. Az ikerfiókákat nevelő pár fogyasztása a 17-18. napig meredeken emelkedik és a 20. napon éri el a maximumot, a kelés előtt napi takarmányadag két és félszeresét.

Fehérjeszükséglet: Az emlősök számára 10, a madarak számára 12 aminosav nélkülözhetetlen, a többit más aminosavakból az aminocsoport felhasználásával elő tudják állítani. Az állatok fehérjeszükséglete elsődlegesen az esszenciális aminosavak meghatározott mennyiségi igényét jelenti. A galamb fehérjeszükséglete az SI-rendszerben 7,5-8 g/MJ ME nyersfehérjének felel meg. A begyhám zsírosan elfajult és levált sejtjeiből képződő, túrószerű halmazállapotú „begytej” jól emészthető formában tartalmazza mindazokat az anyagokat – fehérjéket, ásványi anyagokat, vitaminokat, energiaforrásként szolgáló zsírokat – amelyek a galambfiókák egyedülállóan gyors fejlődéséhez szükségesek.

Ásványianyag-szükséglet: A szervalkotó elemekből a szükséglet 0,1-1,2 %, a nyomelemekből 0,01 alatt van (0,1-50 ppm). A tojások mészhéjának törékenysége mellett elsőnek a tojások keltethetőségének hanyatlása és a fiókák vitalitásának csökkenése jelzi az ásványianyag-ellátás zavarait. Zárt tartás és magvakkal való hagyományos takarmányozás esetén a tenyésztő ásványianyag-kiegészítők formájában fedezheti az állatok szükségletét. A mészkőgritt a gyomorsav hatására a zúzóban feloldódik, ezért nem pótolja a zúzógyomor működéséhez szükséges oldhatatlan kavicsot. A tojástermelés és a begytejképződés eltérő Ca:P arányából következik, hogy a szabad fogyasztásra nyújtott mészforrás nélkül nem tudunk a tápokban olyan ásványi összetételt programozni, amely egyaránt megfelel a két biológiai tevékenység eltérő igényének.

Vitaminszükséglet: A vitaminok közé azokat az életműködéshez szükséges szerves anyagokat soroljuk, amelyeket az állatok nem tudnak előállítani, de a többi nélkülözhetetlen táplálóanyaggal szemben csak igen kis mennyiségben igényelnek. A kifejlett állatok vitaminszükséglete kisebb, mint az élénkebb anyagcseréjű fiataloké. A hiányos vitaminellátás következményei elsőként a tojások csökkent keltethetőségében, a fiókák gyengébb ellenálló képességében, a megnövekedett elhullási arányban mutatkoznak. A 40 g/nap, illetve 0,56 kg/14 nap takarmányfogyasztással számolva 20 egyedet számláló 10 galambpárnak télen 0,4, nyáron 0,6 liter ivóvízben 120 000 NE A-vitamint tartalmazó mennyiséget oldunk fel, és a kijáró galambokat addig ne engedjük ki, amíg az előzetesen kimosott itatókból el nem fogyasztották adagjukat.

Ivóvízszükséglet: A madarak kiválasztott vizeletéből a víztartalom nagyobb része a kloákából felszívódik, ezért a felvett takarmány szárazanyagához viszonyítva kevesebb vizet igényelnek, mint az emlősök. Ez az arány télen 1:1,5, de a nyári melegben jóval meghaladhatja az 1:2 arányt is. Különösen fontos a fiókákat nevelő szülők zavartalan vízellátása, mert ők elégítik ki a kicsinyek vízigényét is. A galambok szívás útján viszik fel a vizet szájüregükbe és úgy nyelik le. Ennek feltétele, hogy elegendő víz legyen az itatóban, hogy csőrüket a csőrnyílás teljes hosszában be tudják meríteni a vízbe.

A takarmányok táplálóértéke: A táplálóanyagok égéshőjének összehasonlításából kiderül, hogy a zsírok energiája 2,3-szerese a szénhidrátokénak. Az energiában gazdag olajos magvak ezért fontos szerepet játszanak az energiaigényes galambok táplálkozásában, különösképpen a röpgalambok és a kimagasló sportteljesítményre képes postagalambok energiaforgalmában. A fehérjék energiája meghaladja ugyan a szénhidrátokét, de csak akkor, ha bontatlanul beépül a testállományba vagy a „termékekbe”: a tojásba vagy a begytejbe. A nyersrost emésztetlenül halad át a madarak emésztőcsatornáján, így nincs tápértéke, sőt még a többi tápanyag felhasználását is rontja.

Takarmányismeret: Az egyes takarmányok táplálkozási értékét kémiai összetételük, hasznosítható energiájuk, fehérjetartalmuk és aminosav összetételük adja meg. A galambok takarmányozásában sajnálatosan nem támaszkodhatunk a termelés mutatóira. A takarmányadagot az önkéntes takarmányfogyasztásra bízzuk és csupán a takarmánykomponensek megválasztásával igyekszünk alkalmazkodni az évszaktól és termeléstől függően változó igényekhez.

Gabonafélék: A takarmányadag vagy a gyári abrakkeverék túlnyomó többségét – 60-90 %-át – a gabonafélék alkotják.

Kukorica. A legfontosabb gabonaféle, amely egyben a galambok legkedveltebb, legszívesebben fogyasztott elesége. További előnye, hogy a kukoricában a legolcsóbb az egységnyi metabolizálható energia, és egész éven át karotinhoz is juttatja állatokat. Hátránya, hogy a gabonafélék közül a kukoricának a legkisebb a fehérjetartalma és annak aminosav-összetétele is kisebb biológiai értéket képvisel, ezért egyoldalú, bőséges etetése elhízásra hajlamosít. Más gabonafélével együtt és csak meghatározott arányban etessük, szabad választásos módszer esetén pedig még a téli pihenőidőben se hiányozzék hüvelyes mag az etetőből.

A búza. Több és értékesebb fehérjét tartalmaz, mint a kukorica, kevésbé hajlamosít az elhízásra, ezért mindenképpen érdemes az étrendet búzával változatosabbá tenni. A nagyobb hozamú takarmánybúzával szemben az étkezési célra termesztett, ún. kemény búzák fehérjetartalma nagyobb.

Árpa. Fehérjetartalmát aminosav-összetételét, a fehérje biológiai értékét tekintve legkedvezőbb az árpa, hántolatlanul azonban a galambok csak hosszabb szoktatás után fogyasztják. Szabad választás esetén, ha kedvükre fogyaszthatnak kukoricát és búzát, az árpa mennyisége elhanyagolható. Ha viszont esetleg kézből etetünk és az árpával kezdjük az etetést, a fogyasztás a napi adag felét is elérheti, mint ahogy ez az északi országokban szokásos.

A zab és a rozs. A galambok általában nem hajlandóak elfogyasztani.

Cirokfélék. Szemtermésüket a galambok szívesen eszik, és ezt a fajtánként változó tannintartalom sem befolyásolja. A viszonylag vastag rostos burok ellenére a cirok emészthetősége kedvező, mert a jól működő zúzógyomor elvégzi az aprítást, a mechanikai feltárást. Az utóbbi években a nagyüzemek felismerték a talajjal és csapadékkal szemben kevésbé igényes cirokhibridek potenciális lehetőségét, és ez ígéretet nyújt arra, hogy a cirok újra szerepelhet a galambok étrendjében.

Hüvelyesek: A galambok takarmányozásában különleges helyet foglalnak el a hüvelyes magvak. A szaporítás időszakában a begytejképződéshez és a fiókák neveléséhez, valamint a tollváltáshoz szükséges fehérjét a hüvelyesek szolgáltatják, de nem nélkülözhetik sportteljesítményükhöz a röp- és postagalambok sem. A hüvelyesek fehérjéje jótékonyan egészíti ki a lizinben és metioninban szegény gabonafélék összetételét. A fehérjével párhuzamosan nő a magvak foszfortartalma is, elsősorban a jól értékesíthető nem fitin-foszfor, de a nyomelemekből is számottevően többet tartalmaznak, mint a gabonafélék, így szerepük kiterjed az ásványianyag-ellátásra is.

Takarmányborsó. A hüvelyes magvak közül mind fontossági, mind kedveltségi szempontból az első helyen áll. Fehérjetartalmát tekintve megelőzi a drágább étkezési borsót. Gömbölyded formájának és közepes nagyságának köszönhetően ideális galambtakarmány. Előzetes szoktatás nélkül is hamar elfogadják, de fordítva, a borsónak más hüvelyessel, csillagfürttel vagy lóbabbal való helyettesítését lassan és nehezen szokták meg. Szabad választás esetén 15-30 %-os mennyiségben fogyasztják, és hasonló mennyiségben javasolják a szemes keverékben is, ha nem kombinálják más hüvelyessel.

Csillagfürt. Már akkor ismert volt a galambtenyésztők között, amikor más fajú állatokkal csak előzetes kesertelenítés után etethették a keserű csillagfürtöt. A csillagfürt fehérjetartalma megközelítően a kétszerese a borsóénak, így indokolt volt a nemesítőmunka, hogy a fehér, sárga vagy kék virágú csillagfürt alkaloidamentes változatait kinemesítsék. Szoktatása hosszabb időt igényel, de utána szívesen fogyasztják a galambok.

A lóbab. Franciaországban kedvelt galambtakarmány, a borsó versenytársa. Hazánkban a lóbab etetésének nincs hagyománya.

Bükköny. A borsó mellett, mint legkedveltebb hüvelyest, a bükkönyt tartották számon. Sajnos a régebben termesztett két változatáról, a pannonbükkönyről és a szöszösbükkönyről már csak múlt időben nyilatkozhatunk.

Olajos magvak: A hasznosítható energia a gabonafélék keményítőjében olcsóbban vásárolható meg, mint az olajos magvakban, ezért gazdasági megfontolásból azoknak a röp- és postagalamboknak adják, ahol a sportteljesítmény fokozása a cél. Az olajos magvak fogyasztását kedveltségük és nagy energiaértékük miatt nem bízhatjuk az állatokra, hanem az igénybevételtől függően adagolnunk kell.

Napraforgómag. Jóllehet a napraforgómag alakja és durva rostos héja nem egyezik a galambok kedveltségét jelző ismérvekkel, a tapasztalás nyomán nagyra értékelik és szívesen fogyasztják.

Repce. A mezőre járó galambok kedvelt tápláléka a vadrepce és az olajgyártás szempontjából termesztett káposztarepce magja, holott a bennük lévő golyvakeltő glikozidok miatt a legtöbb háziállat még a kis mennyiségben adott repcedarától is megbetegszik vagy legalább is visszamarad a fejlődésben.

Kendermag. Minden galambtenyésztéssel foglalkozó szakkönyvben olvasható, hogy a kendermag a fizikai teljesítmény fokozása, a tollazat fényesítése mellett élénkíti a galambokat, és ezúton is javítja az eredményeket.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.