Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fiatal galambok versenyeztetese 2 resz

 

Fiatal galambok sikeres versenyeztetése (II. rész)

 

A fiatal galambokkal való sikeres versenyzés egyik legfontosabb összetevõje a galambokkal való kapcsolat. Számomra ez még fontosabbnak tûnik, mint az etetés, vitaminok, vagy mint a gyógyszeres kezelés. Viszont a kapcsolat kialakításával az a gond, hogy ezt a legnehezebb megtanulni. Azt könnyebben meg lehet tanítani, hogy hogyan etesd a galambjaidat, hogyan õrizd meg az egészségüket, viszont a kapcsolatkialakítást és kapcsolattartást élõ állatokkal – no azt lehet, hogy valaki soha nem tudja elsajátítani. Egyszerûen hiányzik belõle ez az érzék. A bajnokok márpedig tudják, hogy hogyan kell nevelni a galambokat, és ehhez bizonyos adottságokra is szükség van.

 

Itt van mindjárt egy kis történetet az idõs belga Staf Martensrõl. Kovács volt, ezért egész héten kalapált, ami persze éktelen zajjal járt. Egyszer, egy fontos versenyrõl egészen korán érkezett meg az elsõ galambja, de csak ott üldögélt a tetõn, nem akart bemenni a dúcba. Martens nagyon csalódott volt, de csak egy rövid ideig. Mivel igazi bajnok, ezért hamar rájött a megoldásra: a madarak nincsenek hozzászokva a csendhez! Elszaladt, és elkezdett kalapálni. A nagy lárma hatására a madár azonnal ráismert a dúcára és rögtön bement.

 

A fiatalok megfogása, kézben tartása

 

A világon az egyik legkönnyebb dolog egy életre elvenni a fiatal galamb kedvét. Vegyük például a galambász kezét, ami igen sokat jelent a galamboknak. Hiszen ez a kéz fogja meg õket, és ez a kéz tartja õket. Nagyon fontos, hogy hogyan tartjuk kézben õket, de sajnos, sok galambász még azt sem tudja, hogy hogyan kell helyesen megfogni, és tartani a galambot.

Hát éppen ezért nem igazán szeretek látogatókkal bemenni a dúcba és fõleg nem a fiatalok helyére. Azért ezt nem lehet mindig kikerülni. Elõfordul, hogy nagyon messzirõl érkeznek a látogatók és természetes, hogy kíváncsiak. Aztán megengedem számukra, hogy megfogják a galambokat, de gyakorta még nézni is rossz, hogyan tartják. Arról már nem is beszélve, ahogy kinyitják a szárnyaikat, meg a csõrüket is, de hogyan!?

A galambok szeretnek tisztában lenni azzal, hogy nyugodtan és tisztelettel bánnak velük. Megfogni, és kézben tartani õket bizony csak nagy nyugalommal érdemes. A begyet jól meg kell támasztani a nyitott tenyérrel. Ha valaki nem jól tartja kezében a galambokat, akkor elkezdenek vergõdni, és a galambász is elkezd kapkodni. A galamb pedig így elveszíti a bizalmát. Így csak azt érjük el, hogy az ilyen galambok késõbb is sok gondot fognak okozni.

 

Elengedés

 

Úgy tûnik, hogy még arra sem képes mindenki, hogy helyesen engedje el a galambot. Szükségtelen lenne egyáltalán megemlíteni, ezt a teljesen természetes dolgot, de úgy tûnik, hogy sok galambász egyszerûen nem tudja elengedni helyesen a galambot.

Túl gyakran láttam azt, hogy sokan egyszerûen csak ledobják a földre a galambot, vagy egyszerûen csak eldobják a kezükbõl. - Bár ez, egy tapasztalt galambásszal soha nem fordulhat elõ. És azok, akik ilyen gondatlanok saját galambjaikkal, soha nem lesznek bajnokok. Ha egy galambot ledobsz a földre, vagy egyszerûen csak eldobod magadtól, az ilyen galambnak nagyon gyorsan kell cselekednie, hogy idõben kinyissa a szárnyait a biztonságos landolás céljából. Tehát mindig gyengéden kell letenni a galambot a földre, vagy úgy elengedni, hogy saját magától repüljön ki a kézbõl egy ülõke, vagy a fészek magasságában.

 

Ha valaki azt gondolná, hogy ezek fölösleges részletek, hát csak gondolja nyugodtan! Aztán majd meglátjuk…

Hihetõ- e, vagy sem, de ahogy egy galambász a kezében tartja a galambot, abból máris meg lehet látni, hogy egy bajnokkal állunk-e szemben, vagy pedig egy olyan galambásszal, aki soha nem fog bajnokságot nyerni.

 

Hagyja õket

 

A legjobb az lenne, ha idegenek soha nem lépnének be a dúcunkba és nem engednénk meg senkinek megfogni a madarakat. Nem érdemes ugyanazt a madarat többször megfogni.

Tudják, hogy van ez? Amikor eljön egy galambász, látogatóba, szeretnénk eldicsekedni a galambokkal, de gyakran elõfordul, hogy megbánjuk, hogy így tettünk. Mindig a kedvenceinket akarjuk megmutatni, hiszen természetesen rájuk vagyunk a legbüszkébbek. De utána gyakran elõfordul, hogy éppen ezek a galambok vesznek el, hiszen az állandó molesztálástól már nem érzik magukat olyan jól a dúcban.

Egy galambász soha ne veszítse el a temperamentumát! Ne legyen soha mérges, mert a galamboknak jó a memóriája. Ha durva vagy a galambokhoz, annak is megvan a következménye, és visszanyerni a galambok bizalmát - nem egyszerû. Néha heteket is igénybe vesz, de az is lehet, hogy soha többé nem sikerül.

Mint fentebb már említettem, a galambász keze igen nagy szerepet játszik a tenyésztõ és a madarai közötti kapcsolatban. Gondoljunk csak arra, hogy a galambász a kezein keresztül lép kapcsolatba a galambokkal, az etetés során is, és akkor is, amikor valamiért megfogja a galambot. A galambok soha nem nézhetnek úgy a tenyésztõ kezére, mint egy olyan valamire, amitõl félniük kell! Azokat a galambokat, akik félnek, a tenyésztõ keze tette félõssé. Megtanította õket félni! A sikeres galambászoknak is ugyanolyan keze van, mint a durva galambászoknak. Most elmondom példaként a saját szokásaimat, amelyek meghozzák az eredményt.

 

Rituálék

 

Minden este, mielõtt a galambok elhelyezkednének a pihenéshez, ugyanazt a megszokott rituálét játsszuk el. Amikor a kis konzerves dobozommal belépek a dúcba, grit, és különbözõ magvak - jutalomfalatok- vannak benne, minden egyes galambnak szentelek figyelmet. Kapnak egy kis csemegét, mogyorót, néha megsimogatom õket, és azt is megengedem, hogy játszanak a kezemmel. Ez persze gyakran inkább harcnak tûnik (azt játszom, mintha le akarnám lökni a madarat az ülõkérõl), de mindig nagyon figyelek arra, hogy a galamb irányítsa az eseményeket. És minden este újból és újból eljátsszuk ezt. Hamar hozzá szoknak ehhez a kis játékhoz és elkezdik élvezni. Amikor belépek a dúcba, meg sem mozdulnak. Olyan mintha azt mondanák: „ Na, végre, megjöttél.”

Néhányan már akkor elkezdenek burukkolni, amikor meglátnak.  Amikor kinyújtom a kezemet, rászállnak, mert várják a finomságokat. Sok tenyésztõ panaszkodik arra, hogy galambjai nem sietnek haza, és amikor pedig végre megérkeznek, akkor sem ugranak be gyorsan a párjukhoz, vagy, hogy ráüljenek a fészkükre. Ha kialakul a bizalmas kapcsolat a tenyésztõjükkel, akkor nem lesz probléma a beugrással sem a verseny során.

Ha van valami, amit igazán utálok, az az, amikor a galamb nem ugrik be. Már megérkezett, de nem ugrott be a dúcba, hát ez az, amitõl egyszerûen frászt lehet kapni! Az én galambjaim úgy ugranak be, mintha maga az Ördög lenne a hátuk mögött. Beviharzanak. Mennyire más ez, mint amikor egy tenyésztõ, nem képes magán uralkodni, és teljesen kiborul a verseny végére!

 

 

Grit

 

Tehát, az én galambjaim kifejezetten szeretik a kezemet, mert mindig kapnak valami finomságot, vagy egy kicsit lehet vele játszani. De van olyan galambász is, akinek a kezétõl félnek a madarak.

A kéz pedig kéz, ezt már mondtam. Ha pedig a galamboknak nincs bizalma, akkor a galambok inkább menekülnek, mintsem rászállnának, amikor a tenyésztõ kinyújtja a kezét.

Említettem a grittet.

Sokan csodálkozhatnak: miért kell minden nap grittet adni? A grit az egyik legfontosabb ásványi anyag a galamb számára. Sokkal fontosabb mindenféle vitaminnál és egyéb kegyszereknél, amelyekrõl úgy szoktak beszélni, mintha valamilyen különleges, misztikus dolgot is megennének velük a galambok.

De miért fordítunk olyan kevés figyelmet a gritre? Az egyik oka ennek, hogy nem reklámozzák, bármilyen fontos is. És miért látni olyan kevés reklámot? Mert ezen nincs haszon. Egyébként a galambtakarmányon sincs nagy haszon, és ez meg is magyarázza, hogy miért reklámoznak inkább más, egyéb termékeket.

Azért adok friss grittet minden nap, mert a dúcban rátelepszik a por és valamilyen különleges oknál fogva, a galambok nem eszik meg, ha nem friss, vagy poros. Mindig frissnek kell lennie! Tehát ezért nem szabad napokig a dúcban hagyni. Van, aki kidobja a használ grittet a dúc elõtti teraszra, vagy bárhová a kertbe, és esõ után, ha újra tiszta lesz a grit, a galambok ismét szívesen fogyasztják. Ha van olyan grittünk, ami már huzamosabb ideje a dúcban van, érdemes megmosni, és megnézni, mi történik utána.

Mivel ilyen nagy jelentõsége van a gritnek, ezért a tenyésztõnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a galambok annyit egyenek belõle, amennyit csak kívánnak. A kalcium és az ásványi anyagot igen jó hatással vannak a galambokra.

Attól, hogy ilyen olcsó, még nem jelenti azt, hogy értéktelen - épp ellenkezõleg!

 

Ülõkék

 

Az ülõkéknek úgy kell kinézniük, mint az ülõkéknek. „V ülõkéknek” is hívják õket a formájuk miatt: mint egy fordított V betû, ez a fajta nagyon megfelelõ a galamboknak, de nem jó a versenydúcban!

Alkalmanként lehet igen szépen elrendezett „V ülõkéket” is látni, egymás mellett és egymás alatt. Ez a következõ okok miatt nem jó:

  • Ha meg szeretnéd fogni a galambokat, túl könnyen elmenekülhetnek.
  • Nem lehet magvakat, mogyorót oda szórni.
  • Nem tud a galamb megkapaszkodni az ülõkén, ha mondjuk játszani szeretnél vele.
  • Nem lehet párosodni rajta.
  • A galambok szeretnek rejtõzködni. Ha csak ilyen „V ülõkék” vannak a dúcban, ezt nem lehet.

Sõt, a dúcban sok ülõkének kell lennie! A galambok nem érzik jól magukat, egy olyan helyen, ahol éppen annyi ülõke van, ahányan vannak. Amikor minden ülõke foglalt, az lehet, hogy nagyon jól néz ki, csak éppen a madarak jó hangulatához kevés. Ha a galamb azt érzi, hogy nehezen talál szabad ülõkét a dúcban, akkor nem fogja magát jól érezni ott!

Azzal viszont minden bajnok tisztában van, hogy a galamboknak mindig jól kell magukat érezniük a dúcban.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.