Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy sajátos özvegységi módszer, amely eredményes

Mottó: “Nem kell bonyolítani semmit. Még nem láttam olyan galambászt, aki azért kapott volna ki, mert túl egyszerű volt a rendszere.”

Az volt a célom, hogy egy olyan bajnoktól kérjek interjút, aki nem csak az utóbbi egy-két év sikeréről tud beszámolni, hanem több évtized tapasztalatával rendelkezik. Volt sokszor fenn és néhányszor lenn, nyert és veszített, és látta, ahogy a módszerek és ötletek jönnek-mennek. Számos galambgenerációt gyűrűzött le és figyelhetett meg, és alkalma nyílt következtetések levonására. Úgy gondolom, hogy a mányi egyesület alapítójától,Pfendert Antaltól mindenki tanulhat valamit, még az is, aki e pillanatban előtte áll a ranglistán. Legutóbb 2006-ban és 2007-ben is olvashattuk bemutatkozását az országos évkönyvben a bajnokok között, de a 2008-as tagszövetségi általános 15. hely is tiszteletreméltó eredmény, nem szólva két fiatal csapatáról, amelyek a tagszövetségi 7. és 8. helyet érték el

Háromrészes galambháza egy melléképület tetején található, észak-keleti fekvésű. Padozata töredezett salakbeton. Az elrendezés egyedi, a berendezési tárgyak bizony kissé már megkopottak. A galambokat azonban mindez, úgy tűnik, nem zavarja.

Az özvegy hímek dúcrészében 27 fészek van, de négy hím fészkelhet a négy sarokban, a fészekszekrények tetején. Ezek általában a legjobbak lesznek. Így 31 hím és 31 tojó kezdheti meg a versenyszezont, nagyjából 12 négyzetméternyi helyről. Zsúfoltnak tűnik? Akkor még elmondom azt is, hogy Tóni bácsi nem tart tenyészgalambokat, kiöregedett bajnokai fészekről versenyeznek, amíg csak emelni tudják a szárnyaikat, miközben kettőket nevelnek. A 10 pár fészekről röptetett galamb az özvegy tojók dúcrészében lakik, azoktól függönnyel elválasztva.

A totál özvegység egy általa kikísérletezett változatának hódol, ami nélkülözi a galambok terelgetését. A módszer kulcseleme egy kis volier, ami egyben egy átvezető csatorna is a tojók dúcrészéből a hímekhez. A tojóknak meg kell tanulni, hogy hét közben a saját helyükre, versenyről a fészkekhez kell menniük. A versenyek előrehaladtával egyre többet tartózkodnak a volierben, ahol nem kell tartani a párba állásuktól. Csak amikor ezek itt tartózkodnak, akkor használhatják a hátsó részbe függönyözött öregek a kijárót.

A dúcban minden a szellőzésről szól. Elöl nagy felületű rácsok és nyitható ablakok, az oldalsó téglafalon is szellőzőnyílás, nyáron a nagy melegben a megfelelő légáramlás felhúzott tetőcserepekkel van beállítva. Ha a levegő egy kicsit is elhasználtnak tűnik, elektromos ventilátort kapcsol a gazda.

Hogy a sikerek magyarázatához közelebb kerüljek, kérdéseket tettem fel:

- Tóni bácsi, mikor kezdett galambászni? Mesélne egy kicsit arról a világról?

- Gyerekkoromban volt már mindenféle galambom, csak posta nem. Tatabányán dolgozott egy kovácsember, annál láttam először postagalambokat, nagyon megtetszettek. Zsámbékról, egy Bakonyi nevezetű bácsitól vettem először ilyeneket. A hatvanas években kerültem be a postagalambsportba, tatabányai sporttársak révén. Akkoriban ott már sok galambász volt, mint például Verdi Jani bácsi,Végh Laci és Hegedűs Pista. A vasút mellett volt a galambtelep, amit az állomás miatt szüntettek meg. A bányaigazgató is galambászott, így sikerült 100 éves szerződést kötni az új telephelyre, még épületet is húzatott fel rá, ma már ezek a dolgok nem így működnek. Beléptem a C-01 egyesületbe, és motorral hordtam a galambokat oda 1973-ig. 1974-ben alakítottam itt meg az egyesületet.

 

Közben elkerültem Zsámbékra dolgozni. Ott is voltak galambászok, akik postát tartottak. A gyárban négyen-öten is. Legnagyobb részben befogott galambokból alakultak ki az állományok. Nemigen értettek hozzá, csak szerették őket. Pénzük se igen volt, de beléptek az egyesületbe. Az ő galambjaikat is én hordtam a motorral, no nem sok volt, mert akkoriban jóval kevesebb galambot tartottak. Menni kellett, ha esett, ha fújt, ráadásul akkoriban 24 óránként rá kellett húzni az órára, amíg nem jöttek a galambok. Ez eltarthatott egy darabig, mert már akkor is voltak hosszú versenyek, Rostock például. Akkoriban, ha jött egy galamb Rostockból, Tatabányán ünnep volt.

Nem úgy volt, mint manapság, persze nem is tudtuk így kezelni a galambokat. Szegényebb világ volt. Némelyik bányász kenyéren tartotta őket. Verdi Jani bácsiék úgy edzették a galambokat, hogy egy, a hátukra szerkesztett kosárba rakták a madaraikat, és gyalog vitték őket Újszárig Tatabánya-középsőről. Olyan is volt, hogy röptettünk keleti irányból és nem volt más alkalmas járművünk, hát vontatóval húzattuk le a galambokat az Alföldre. Rakodtunk vonatra is Bicskén. Miskolci bácsi azt tanácsolta nekem, hogy ha akarom tudni, melyik a jó galamb, akkor küldjem el őket hosszú útra, és azt hagyjam meg, amelyik megmarad. Nahát én el is küldtem őket, de nem sok minden maradt.

- Az első eredmények mikor jelentkeztek?

- 1973-ban, amikor Romániából röptettünk. Két testvér nagyon jól szállt. Orsova I és II-ből már díjakat is hoztak. Az anyjuk egy német fakó volt, ami megpihent nálam, és a két fiatal felnevelése után, ahogy jött, távozott.

- A mai állomány hogyan alakult ki?

- 1974-ben elmentem Klaus Welm német mesterhez, és tőle hoztam galambokat. Igazán jókat akkor találtam, amikor már a keresztezett galambokat egymás között párosítottam. Ezek után 2-3 évenként visszamentem hozzá erősítésért. Kijártam Németországba a rokonaimhoz, 1946-ban ugyanis a teljes rokonságomat kitelepítették, a nagymamámat is beleértve. Klaus Welm Marcel Desmet galambokat tartott, részben Fulgonitól. Kisebb arányban Janssen vérrel keverte ezeket. Ezek jók voltak, ezekkel már lehetett versenyezni. Azt mondom, a mai galambok is leginkább ezek minőségének köszönhetők.

Nagyon jó galambok voltak, hosszú utakon is biztosan jöttek, és akár 6 évesen is lehetett rájuk számítani. Az első siker volt, amikor a lehetséges 30 helyezésből 27-et szereztek és nyertem velük egy szalagos Tesla magnót. Ma is megvan a padláson, sosem használtam. Aztán nyertem egy országos második díjat, pedig késve vettem észre, mikor jött a galamb haza.

- Gondolom, bosszantotta.

- Én nem nagyon jegyzem az eredményeket. Nagyon szeretek galambászni, de nem csinálok belőle problémát, hogy most akkor én bajnok lettem-e. Sok bajnokságot nyertem, nem is tudom hány részbajnokságot. Általános bajnok utoljára talán 2001-ben lettem, de nem is szívesen emlékszem rá, mert elvesztettem 14 jó galambot, amelyek addig több mint 300 helyezést teljesítettek. Nyertem özvegyen is, természetesben is, fiatalokkal meg öregekkel, cseh irányból, meg osztrák irányból is, ezért úgy gondolom, hogy a galamb számít igazán.

- A 2008-as év kicsit halványabbra sikerült…

- Volt egy hiba, rossz napraforgót etettem, erre gyanakszom. Szépnek és tisztának tűnt, amikor megvettem, de akármennyit szeleltem, csak porzott. A héja porlott, rosszul kezelhették. Amikor a fiataloknak az utolsó két úton már a saját termésű napraforgót adtam, látványosan javult az eredmény. A másik hiba, hogy becsaptak a galambok. 4 öreg hímemet is az első csapatba pakoltam, bíztam bennük, mert korábban már mindent teljesítettek. Gondoltam, hogy csak késik a forma ezeknél a 4-5 éves harcosoknál. De sokkal jobban jártam volna, ha az egyéveseknek szavazok bizalmat.

- Hogyan formálódott tovább ez a Welm eredetű állomány?

- Bekerült néhány galamb, de nem sok. Zárva galambot én nem tartanék. Úgyhogy csak fiatalok jönnek, amiknek versenyezni kell. Csak az maradhat meg, ami bírja az enyémek tempóját. Nem szokták bírni. Ha mégis megmarad valami, annak a legjobb párt adom, mert ha azzal nem ad jót, nem kell tovább kísérletezni. Volt egy igazán sikeres behozatal, négy, tojásban behozott Vanwinkel származású fiatalból három is bevált. Az utolsó most a télen veszett el, de sok jó utódjuk lett, belevegyültek az állományomba. Aztán kaptam Grampsch Pistától fiatalokat, amikből kettő is remeknek bizonyult. Deigner x Breemen származásúak, az egyiknek a fia egyévesen 3 díjat is szállt, és már van jó unoka is.

- Ha csak ennyi került be, akkor nyilván rokontenyésztésre is sor kerül.

- Nem vagyok a rokontenyésztés híve, de úgy alakult, hogy ma nem lehet két olyan galambot mutatni nálam, hogy az egyik a másiknak valahogy rokona ne lenne. Annyi fantázia azért van a rokontenyésztésben, hogy ha egy galambom jön, akkor a többinél is számíthatok erre. Ha sokféle galamb van, akkor sokféle lesz az eredmény is. A vegyes állományt nem is lehet jól kezelni. Úgy lesz egy galambász eredményes, ha eggyé válik a galambokkal. A sok ismeretlen galambbal, még ha nagynevűek is, ezt nem lehet elérni.

 

- Végzett szoros rokontenyésztést?

- Nem csinálom. Egyszer próbáltam, egy nagyon jó hímet párba tettem a testvérével, az egyik fiuk jó versenyző lett, a másikat kiadtam és jó állományt alapított.

- Mit tanácsolna egy teljesen kezdőnek, hogyan tehet szert jó galambra?

- El kell menni egy bajnokhoz, és venni tőle harminc, vagy húsz fiatalt. Olyanhoz kell menni, mint például a mi bajnokunk, a Kovács Gabi, akinek nincs nagy tenyészállománya. Ahol fel sem merülhet az, hogy csak azért tart párokat, hogy a vásárlók számára gyűrűzhessen. Tehát csak abból tud adni, amit magának is meghagyna. Innentől kezdve a galambok képességei miatt már nem kell aggódni. Én öreg galambot nem vennék. Ha jó, sose adják el. Esetleg, ha nagyon öreg már.

Adnak el jól versenyző galambot, de annak nem jó a tenyészértéke. Azért adják el. Az árverésekről, ketrecszámra behozott galambokról se jó a véleményem. Csak rájuk kell nézni. Azokról csak addig hallani, amíg eladók. Aztán soha többet. A megvett fiatalokat meg kell röptetni. Itt látom a problémát, mert a galambász félti a pénzét, amit elköltött rájuk. Berakja őket a tenyészdúcba és éveken át rakosgatja őket, és nem hiszi el, hogy ennek, vagy annak nem lesz jó utódja sosem.

- Hogy dönti el, hogy melyik párok alól gyűrűz fiatalt?

- Minden párt tudatosan állítok össze, és valamennyinek adok esélyt, legalább egy fiatal erejéig. A hagyományosan versenyeztetett öregek alól három-négy fiatalt is kiengedek.

- A tenyészek sokkal jobb fiatalokat adnak?

- Nálam nincsenek tenyészek. Az öreg párok nem érdemlik meg ezt a nevet. A legjobb, díjnyerő fiataljaimat párosítom össze tavasszal, ha nem testvérek. Évek óta ezek adják a legjobbakat.

- Mit gondol a konkurenciáról, a mezőny erejéről?

- Nagyon erős versenyzők vannak, nem is kevesen. Már nem csinálok meg mindent, amiről úgy gondolom, hogy kellene. Biztos hibázom. Többet is, mint a galambok.

- Önnek módja volt megfigyelni, hogy mikor volt ugrásszerű a fejlődés.

- Akkor, amikor bejött ide is az özvegy módszer. Amikor kijártam a némethez, az akkor már özvegyezett. Volt egy speciális fészekrendszere, amivel lehetett még a boxok magasságát is szabályozni, hogy ne tudjanak párosodni benne a galambok. Minden évben mondta, hogy térjek át az özvegységre, meglátom, jó lesz. Nem mertem megtenni, mert zsinórban hatszor nyertem akkoriban bajnokságot, és féltem, hogy nem jól sül el. Végül már csak nevetett rajtam.

Bárcsak megfogadtam volna a tanácsát, mekkorákat nyerhettem volna! Jóval később aztán 4 évig is gondolkoztam, hogy átálljak rá. Óvatos voltam, mert féltettem a jó eredményeimet. Aztán belevágtam, de nem a legjobb galambjaimmal, hogy elkerüljem a kockázatot. Emlékszem az első ilyen versenyre, ami a bajnokság negyedik útja volt. Már 6 özvegy itthon volt a gyengékből, amikor megjött az első a jobbakból. Ennyit számít. Pintér Imre volt az első, aki felénk ezt a rendszert csinálta, 6 vagy 7 évig nyert is. Aki ma nem özvegyezik az egyesületben, hát nem nagyon tud helyezést elérni.

- A különböző takarmánykiegészítők, vitaminok, növényi anyagok és az ezek használatára megalkotott programok eredményeztek ehhez hasonló fejlődést?

- Biztos, hogy az eredményben ez számít. De nem emiatt lesz valaki bajnok. Sokkal több pénzt ölnek ebbe bele, mint ahányan eredményessé válnak. Nem igazán hiszek a programokban, amikben le van írva pontosan, hogy mikor mit kell itatni. Megjelennek olyan katalógusok, amik szerint a galamb soha nem ihatna tiszta vizet. Aki bajnok lesz, az a programon felül biztosan sokat foglalkozik a galambokkal. Aki nem dolgozik, azt elkerüli az eredmény, mint az élet bármely más területén.

- Használ vitamint?

- A vitaminoknak nem tulajdonítok nagy jelentőséget. A jó takarmányban megvan, ami kell. Adok néha, hetente egyszer, de nem mindig. Ha a vízbe teszem, a galambok kerülgetik az itatót. Nekem ne kerülgessék, fontosabb hogy eleget igyanak.

- Savanyítani szokta a vizet?

- Télen használom az almaecetet. Fokhagymát és vöröshagymát zúzok össze, arra öntök fél liter almaecetet. Ebből egy kanállal adok az itatóba. Még Welm ajánlotta a hetvenes években. De a versenyek idején még ezt se csinálom, általában a tiszta víznél maradok.

- Milyen gyógyszereket használ?

- Az eredményesség feltétele a trichomonász féken tartása. Szezonban minden második hét ennek jegyében zajlik. A páratlan heteken általában a légzőszervi problémákra kapnak gyógyszert, például Tylan-t, Belga Tai-t. Emésztőszervi gondokra évente egyszer Enrobioflox kúrát adok, téli időszakban. Nem ragaszkodom egyféle gyógyszerhez, a szlovák szerekkel is elégedett vagyok.

- Tricho ellen csak versenyszezonban végez kezelést?

- Párosítás előtt, valamint 8 napos tojásnál is.

- Kokcidiózis ellen?

- Sosem.

- Mit gondol a versenyek közötti fokozott gyógyszerfelhasználásról, teljesítményfokozási céllal?

- Van egy ismerős, aki egy időben állandóan szurkálta a galambjait. Eleinte mintha kicsit használt is volna, de végül becsődölt. Valószínű, hogy nem a Linco hiányzott a galambjaiból, hanem a képesség. Az előbb említetteken túl nem használok gyógyszert. A megelőző kúrákat sem pártolom. Nagyon vigyázni kell az egészségre, de nem gyógyszerekkel. Én se veszek be gyógyszert, mert lehet, hogy holnap majd fájni fog a fejem. Vannak kis eredményű dúcok, ahol van egy-két jó galamb.

Ha így áll a helyzet, akkor a többi is lehetne jó az adott körülmények között. A galambászok mindenféle magyarázatot előszednek, hogy megindokolják az eredménytelenséget. Nekem volt egy 47 helyezéses galambom, rengeteg díjjal. Az miért nem volt beteg? Az miért tudott mindig a jó falkába állni? A jó galamb jónak születik, és ilyenből kell több.

- A fiatalok kapnak antibiotikumot?

- Egyszer szoktam, a versenyek előtt, vagy közben, de sosem tűnt fel, hogy jobb-e, vagy rosszabb az állapotuk ettől.

- A fiatalok versenyén is jól szokott szerepelni. Miképpen készíti fel őket a versenyekre?

- Túl sokat nem foglalkozom velük pedig. Az egészségükre kell vigyázni. A beülő idegen galambok a legveszélyesebbek. Azok a fiatalok nem véletlenül vesznek el. Ha hülyék lennének, nem 200 km-ről maradnának el, hanem már előbb. Néztem már ilyeneket, tág a légcső, lila a nyelv, szóval nagy a baj. A gazdájuk nem látja meg, mert nem annyira látszik. Az ilyen fertőzött galamb nem értékesíti jól a takarmányt és folyamatosan veszít az erejéből, a terhelés meg nő. Persze hogy elveszik, aztán bejön hozzám, előbb beugrik, mint a sajátom. Ha kék, észre se veszem a fiatalok között, talán napokig és kész a baj.

- Láttam, csak egy ülőkés dúcrész van a fiatalok számára. Nem okoz problémát, ha az első kelésűek párba állnak és letojnak?

- Ez nagyon-nagyon ritkán esik meg. Március 7-én párosítok, nem túl korán, és mire letojnának, már megkapják a versenyterhelést.

- Mindig zavarba jövök, ha azt mondják, hogy az eredményt sok munkával kell elérni. Ez nemigen vitatható, de úgy vagyok vele, hogy ha a galambok alatt tisztaság van, ettek-ittak, egészségesnek látszanak és nyugodtan pihennek, nemigen tudom, mit lehetne még tenni értük.

- Azt értem ez alatt, hogy rendesen el kell végezni, amit kell, nem lehet kihagyni. Ebben a mezőnyben már nem úgy megy, hogy jól van, majd holnap. Aki ilyen, az bajnok már nem lehet. De az özvegységben nem lehet egész nap a dúcban ülni, mert az énszerintem még káros is. A galamboknak meg kell hagyni a nyugalmat, a saját életüket. Ha úgy vesszük, az özvegység nem normális a galamb életében, a normális az, ha párban él. Az ember beleavatkozik az eredmény végett, és motiválja őket.

Ezért hagyok tavasszal és ősszel is fiatalt, hogy a fészekszeretetüket átélhessék. Az igazi jó galamb védi a fészkét. A kiugrálós nem lesz bajnok soha. Nem szabad beleavatkozni a galamb életébe annyira mélyen, az jót tesz az önbizalmának. Volt egy galambász, akinek volt egy pálcája. Ha bement a dúcba, ütögette a falat, a hímek mentek is be a helyükre. Igen ám, de ez csak addig tartott, amíg a galambász el nem indult kifele. Még ki se lépett, amikor a hímek már a földön voltak. Szerintem ennyire nem szabad terrorizálni a galambot. A szabad akaratát nem szabad elvenni. Eredmény nem is volt nála.

Az önbizalom nagyon fontos. Vannak gyengébb hímek, amik nem tudják megtartani a helyüket, mert egy erősebb kilöki őket. Azokból sose lesz jó versenyző. Ugyanez történik, ha a gazdája rosszul bánik vele.

- Azt mondják, hogy egy átlagos galambnak oda kell érnie a 20 %-ba, ha jól fel van készítve.

- Ezzel egyet is értek. Azért, mert nincs annyi jó galamb, mint amennyiről beszélnek. Nézzük Mányt. 2300 lakosa van. Hány élsportoló születik? Hát nem sok. Így van ez a galambokkal is, kevés köztük az élsportoló.

- Akkor miképpen lehet az eredményesség felé haladni?

- A legfontosabbnak a szelekciót tartom. Ha egy állomány rendesen le van szelektálva, akkor teszik a dolgukat, képesek rá. Aztán itt van az egészség kérdése. Nálam nemigen lehet beteg galamb. Azért, mert én a galambokat nem gyógyítom. Szelektálom a gyenge egyedeket, mert ha van 50 galambom, és abból egy, vagy kettő megroggyan, az nem lehet véletlen. Ezekkel nem érdemes sokat játszani, mert nem visznek előre. Állományszinten jó, stabil szervezetre van szükség.

Az örök vesztes galambászokat az köti össze, hogy nem szelektálnak keményen. A jó galamb olyan, mint a bor, a rossz galamb a szóda. A vizet nem szeretem. A fröccs még csak elmegy, de eltenni jövőre csak a tiszta bort érdemes. Az a legnehezebb, ha ki kell selejtezni egy jó versenyzőt, mert a fiai nem sietnek, csak hazajárnak. De aki nem képes ezt megtenni, az biztosan lemarad. Pedig tudják is, hogy melyiket kéne, de nem teszik, mert hátha majd jövőre. Már a fészekben szelektálni kell. Mindig szelektálni kell, a versenyek közben is megteszem. Összevárok egy hímet és egy tojót, amire már nem számítok. A párjaik meg összepárosodnak, nincs ezzel semmi probléma.

- Fiatalokat a versenyeredményeik alapján szelektálja?

- Igen, 2 helyezés az alapkövetelmény. Egyetlen esetben hagytam meg egy hímet nulla helyezéssel, mert minden úton csak hajszállal maradt le és a származása is gondolkodóba ejtett. Ebből jó versenyző lett, de inkább csak a nehezebb, hosszabb utakon.

- Sokan óvatosságra intenek a fiatalok teljesítményével kapcsolatban. Elég sok jó galamb volt, ami fiatalon nem mutatott semmit.

- Én ebben nem hiszek. A jó galamb is megcsúszhat egyszer, rossz falkába verődik, vagy valami másért. De ilyet még egy fiatalnak is csak egyszer nézek el. Csak így lehet elérni, hogy ne szaporodhassanak el a nem eléggé teherbíró szervezetű galambok az állományban. Mindenkinek olyan galambja van, amilyet meghagy magának.

- Hogy kell jól takarmányozni?

- Nem tartom jónak azt a reklámozott módot, ami többféle előre gyártott takarmánykeveréken alapul. Rendben van, hogy az tudományosan van összeállítva, csakhogy a galamb nem tudományosan eszik. Az egyik a borsót szedi, a másik nem. Soha nem használok diétás keveréket. Bár a rövid utak előtt, a rakodás napján néha csak árpát adok. Azt nem szeretik, csak néhány szemet csípnek fel, de az elég is. Ha van a begyében mag, akkor megszomjazik. Nálunk kezd az autó, az ácsiak 7 óra múlva kerülnek csak sorra. Közben eltelik a nap legmelegebb része és nem ihatnak. Mire kiérnek a feleresztési helyre, este van, talán ott sem ihatnak. Az eresztéskor nagy hátrányban lesznek az ácsi galambokhoz képest.

A hosszútáv az más, ott út közben mind ugyanúgy kap enni-inni, a különbségek eltűnnek. Csütörtökön már kár erőltetni az etetést, akkor már nem lehet segíteni a kondíción, legfeljebb ártani lehet. Erősebb nem lesz, csak nehezebb. A takarmány összetétele napról napra változhat. Külön edényben tartom a kukoricát, a napraforgót, az árpát, és egy borsós, aprómagos keveréket. Amikor etetem a versenyzőket, megvárom azt a pillanatot, amikor a többsége egy pillanatra elfordul az etetőtől. Hiába ennének még aztán, elveszem előlük a takarmányt. Megnézem, hogy mit hagytak, és másnap aszerint módosítok a keveréken. Ők tudják legjobban, mi kell nekik.

Ha valaki annyit ad, amennyi elfogy, akkor annak állandóan tréningeztetnie kell a csapatát, hogy elégesse a felesleget. Van egy ismerős, akinél jónak látszó galambok vannak. Jó helyekről hozta, bizisten, tudnék választani belőlük. De egy árva helyezést sem érnek el, mert kövérek. Nálam azok a galambok jók lennének, az illetőt meg megütné a guta. Kövér galamb nem nyerhet, esetleg csak esős, katasztrófaúton.

- Mikor özvegyit, és hogyan?

- Az első két verseny fészekről történik. Ezek általában igen jól szoktak sikerülni. A hímek nagy fiatalra jönnek és mindig igyekeznek. Ezután kiveszem a fiatalokat és a második pár tojás is kikerül a versenyzők dúcából. Fél napig az üres fészekben szomorkodnak a párok, csak ezután veszem el a tojót. Amikor még tojásról vettem le a tojót, idegesek voltak hetekig. Így viszont látják, hogy nincs már ott semmi.

- Így könnyebben elfogadják a rendszert a tojók?

- A tojóknak éheseknek kell lenniük, különben nem lehet bírni velük. Minden útra menniük kell, mert ha otthon marad egy is, felborítja a rendet. A tojók makacsok, bosszantóak és leleményesek, ha be akarnak jutni a hímekhez. Megtanulják, hogy hét közben a saját dúcrészbe, versenyről viszont a hímekhez kell bemenniük. Lehet, hogy ehhez több napon át kell éhezniük, hogy rájöjjenek, enni csak a tojók dúcában kaphatnak. Van néhány nehéz eset, amikor a tojót kézzel kell áthozni a hímektől, mert kinn aludna, ha nem mehetne be oda. Ha ez többször megesik, az nem bírja a technológiát és mint ilyen, selejt. Az első utakon kevésbé, de a szezon közepére jó eredményeket hoznak.

- Értem, hogy ez kevésbé fáradságos, mint a terelgetős módszer.

- A forgatás nem jó módszer. Eleinte bevált, amikor a természetes módszer követőit kellett legyőzni. Az özvegység akármilyen rosszul végezve is ad akkora előnyt, hogy megéri. De ma már nem így megy, ez nem lesz elég. A fészkekhez nálam a tojók egész héten nem kerülhetnek be, csak a verseny előtt és után. A forgatásnál naponta kétszer is. A tojó nem a fészke miatt siet befelé, hanem a hím miatt. Ez azt jelenti, hogy naponta kétszer becsapják. Az ilyen, állandóan becsapott tojó ki fog kapni a jól felkészített özvegyektől. De azért nekem is van problémám. Ki kell találnom valamit, mert a tojók nem repülnek eleget.

- Milyen a tréningezés rendje?

- Télen is minden nap repülnek. A tojók is ugyanannyit, hogy egyformán vigyen belőlük a héja. Én a héját nem bántom. Mindennap meghajtja őket, de ritkán sikerül neki. Ez a hím azért gubbaszt, mert összevarrtam, felhasította a héja. Már több esetben késve jött, mert a ragadozó hajtja. El is fogja kapni majd. Hiába tanulják meg a héját kikerülni, amelyiknek nem jó az idegrendszere, az kiválik a csapatból, és azt fogja meg. Nem viszem a galambokat sehová. Tavaly is Győrben kezdtem a fiatalokkal, volt is 14 veszteség, de nem baj. Már nincs bennem az a tűz. Most már a galambok végzik a nagyobb munkát. De meg is teszik.


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

2120 Dunakeszi, Kálmán u. 55.

SZABÓ LÁSZLÓ KÁLMÁN, 2012.12.31 13:22

A cikket nagyon jónak tartom,s akiről szól rendkívül szimpatikus számomra! Mindenkinek követendő példa lehetne,vagy legalább is sok jó ötletet át lehetne venni ettől a nagy tapasztalattal rendelkező Sporttárstól.Az írást el fogom még olvasni, mert érdekes újdonságokkal is találkoztam benne.

Üdv.SZLK