Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Anker Alfonz: Alulról felfelé

A FIATALOK VÁLASZ-TÁSTÓL KEZDŐDŐ SZELEKCIÓJA

A választásig a tojáshéj, a köldök, az egészség, a fejlődés, a trágya minősége elsődlegesen azok a tényezők, melyek gondolatokat ébreszthetnek bennünk egy-egy fiatal várható használhatóságát illetően. A választás után egészen a röptetési programjuk befejezéséig a küllemet nem nézzük, annak alapján nemigen szelektáljuk. Aki ekkor már elkezd „bírálni”, az hamar kiselejtezi a későbbi legjobbjait, a megmaradtakat aztán a fiatalok versenyei, mozgatásai erősen megszórják, végül is alig marad valami.

Ebben az időszakban nem „bírálgatunk”, nem itt faragjuk meg leendő törzsünk modelljét. Itt csak egyet nézünk: TÖKÉLETESEN EGÉSZSÉGES-E VÉGIG, vagy pedig gyanakodni lehet rá, hogy nem tökéletesen – az egyik vagy a másik, vagy az ellenállóerejével nem mehet messzire.

Ezeket kímélet nélkül kivágjuk, de minden egészségeset végig megröptetünk, még akkor is, ha nem tetszik nekünk.

A fiatalok röptetési programjának befejeztével aztán – ha túl sok maradt – akkor azokat tesszük ki, melyekről tudjuk, hogy nehezebben szedte össze magát két út között, ezek később is ilyenek maradnak. Ha még mindig sok maradt, akkor a kifejezetten nagy pupillájúakat, s azokat tesszük még ki, melyek túlsúlyosak, túl kicsi a szárnyuk a súlyukhoz viszonyítva.

A többieknek adjunk újabb esélyeket egyévesen. Mint írtam, aki fiatalon standard küllemre bírál, vagy „bele akar látni” a fiatalokba, az biztos lehet, hogy a legjobb versenyképességűeket kiselejtezi egy csomó később rossznak bizonyuló helyett. Az öreg galambba jobban bele lehet látni, a fiatalba szerintem – valójában – nem.

Etetetés a fiatalok röptetése alatt

Elvben teljesen azonos az öregebb versenygalamboknál alkalmazott módszerrel. A fiataloknál akkor kezdjük alkalmazni, amikor túlléptük velük a 100 km-es határt és még több ilyen út van hátra. Ma legkorszerűbb az úgynevezett FÁZISOS TAKARMÁNYOZÁSI RENDSZER. Ez kétféle takarmánnyal dolgozik egy időben: a könnyen emészthető kímélő és a tartalmas erőtakarmány célszerű váltogatásával. A versenyzésben legfejlettebb országok galambászai legalább 10 esztendeje ezt csinálják. Erősen megkönnyíti persze nekik ezt az, hogy ott a legkülönbözőbb célú takarmánykeveréket készen lehet nagy választékban kapni, melynél a fázisos takarmányozás elvei már a gyárak tudományos kutatóbázisa által kikísérletezett formában benne foglaltatnak. Nálunk magunk vagyunk a saját kutatóbázisunk, nekünk kell az elvek alkalmazásával a kétféle keveréktakarmány összehozni.

A fázisos takarmányozási rendszer alapelvei:

A galamb a legkönnyebben emészti – vagyis a legkevesebb energiát ráfordítva – a szénhidrát dús magvakat. Ennél jóval több energiaráfordítással emészti a fehérje dús magvakat, és a legtöbb kalóriát használja fel az olajos magvak emésztésénél.

A versenyről erejét vesztetten hazatérő galamb gyors rendbe szedésére akkor van legtöbb esélyünk, ha olyan takarmányféleséget kap enni, aminek emésztéséhez, felszívódásához a lehető legkevesebb további belső kalória felhasználást kell hozzáadnia.

Ha tehát szőlőcukros vízzel fogadjuk és galambtáppal – mely a megivott víz hatására azonnal szétesik a begyben, ezzel jelentős energiaráfordítást megtakarítva – vagy egyéb szénhidrát dús magvakat, mint kukorica, búza, rizs, cirok – akkor mivel energiát kell a leromlott állapotában még hozzáadnia –, hamar rendbe jön. Ha azonban jó erősen borsós, bükkönyös, kendermagos keverékkel fogadjuk, azt szívesebben fogja enni, de legalább másfél nappal később fog rendbe jönni, mert a leromlott szervezetnek újabb erőfeszítésébe kerül ezeket megemésztenie.

A módszer tehát:

A versenyről hazatérő galamb először is szőlőcukros vizet kap. Keverési arány: egy liter vízbe egy púpos evőkanállal. Az ilyen szőlőcukros víz nem maradhat napokig előttük, ha másnap is adni akarjuk, új oldatot kell készítenünk.

Az érkezés napján csak galambtápot kapnak nálam. (Hogy megegyék, erre a tél folyamán szoktatom rá őket.) Másnap – hétfőn – egy szénhidrát dús keveréket kapnak, mely csak a felsorolt ilyen féleségekből áll, s hüvelyes vagy olajos magvakat nem tartalmaz. Kedden reggel is ezt kapják. Majd kedden este – attól függően, hogy nehezebb vagy könnyebb volt-e az út, hogy trágyájuk újra teljesen normális-e – a könnyűt vagy az erőtakarmány keveréket adom nekik. Az erőtakarmány keverék megfelel annak, amelyet vázoltam, melyben körülbelül 60 % szénhidrát dús magvak, 30-35 % hüvelyesek és kb. 5 % olajos magvak szerepelnek.

Szerda, csütörtök, péntek 6 etetésén ugyanezt kapják. Szombaton reggel és esetleg a kosárba tevés előtt megint a szénhidrát dús keveréket, hogy a kosárban ne legyenek szomjasak. Erre ugyanis jóval kevesebbet isznak, mint az erőtakarmányra. A felsorolt napok az elvet és a ritmust mutatják, ez persze változhat a szerint, mikor kell kosárba tenni őket. Az öregebb versenygalamboknál azért előnyösebb a fészeketetés, mert így egyedenként nyomon követhetjük ezt a ritmust, vagyis a pihenőben lévő galamb az erőtakarmányt kapja, mikor a versenyről jött társa a kímélőt.

A fiataloknál azonban a dolog természetéből adódóan mind megy hétről-hétre – így amikor a komolyabb terhelésekre kerül a sor – ezt a rendszert csoportos etetéssel is könnyen betarthatjuk. A kosárba tevés előtti – VALAMINT A KOSÁRBAN ETETÉSNÉL IS – teljesen helytelen pl. borsót, olajos magvas keveréket etetni. Csak szénhidrát dús magvakat szabad. Egyrészt mert így kevésbé szenved a szomjúságtól, másrészt mert ennek emésztésére az utolsó napon kevesebb energiát fogyaszt el, s több ereje marad az útra.

A fiatalok versenyein – a legelső galambokat – gyakran ürességtől kongó dúc fogadja, emiatt vonakodnak beugrani. Előnyös, ha ilyenkor a megfelelő időben pár éhes öreget helyezünk oda be és a fiatalok érkeztével ezeket etetni kezdjük. Így a közéjük szálló fiatalokat is nyugodtabban lehet megfogni.


A tél és a koratavasz az elmélkedések és tervezgetések időszaka sportunkban. Három tényezőt szeretnék ezúttal elővenni: a téli-tavaszi tartás technológiáját, a minőség megítélés kérdését és a párosításokét.

A TÉLI – KORATAVASZI TARTÁSRÓL

Ez előbb a vedlés befejezésének, majd a szervezet megpihentetésének időszaka. A vedlés minőségben kifogástalan befejezéséhez változatos, sokoldalú – a versenyszezonéhoz hasonló minőségű – takarmányozás ajánlatos. A tollak, az utolsó evezők minőségi cseréjéhez táplálóanyagokra, vitaminokra, ásványi anyagokra és nyomelemekre van szükség, egy jól kiegyenlített aminosav garnitúra mellett. Noha a vedlés minőségének hatása nem akkora, hogy egy gyengébb képességű madárból menőt faragjon vagy fordítva, mégis az általános egészséggel, a szervezet teherbíró képességével összefügg, 10-20 %-nyi mértékben belejátszik a következő évi eredményekbe.

Novemberrel kezdődően azonban átállunk a téli tartásra és takarmányozásra. Mi a lényeges itt?

Először is, hogy a dúcot ismételten felmérjük a telelés nézőpontjából. Jobban lezárjuk a hideg széltől, mindenképpen gondoskodunk huzatmentességéről, és arról, hogy alulról száraz, lehetőleg meleg legyen. A pénzre versenyző országokban egyre jobban terjed a dúcok elektromos hőszabályozása. Igaz az is, hogy november végén párosítják versenygalambjaikat is, december végén vannak gyűrűzendő fiataljaik, ezeket, a január 1-én kiadott gyűrűkkel meggyűrűzve, 14 napos korig hagyják a hímek alatt. Ekkor költőtálastól és a tojóval együtt áthelyezik őket a fiatalok dúcába, ahol a tojók szépen továbbetetik az összes fiókát. A hímek magukra maradnak és úgy párosítódnak tavasszal, hogy az első versenyen 10 napos körüli tojásaik legyenek, amikor is beindul a normál özvegység.

Az ilyen karácsonyi, de már következő évi gyűrűvel ellátott fiatalok azután a rohamosan terjedő komoly nagy fiatalok versenyein mutatják képességeiket. Közülük nem egy a születésük évében 3-3500 díj km-t produkálnak. (Meg kell említeni, hogy Belgiumban a díj km-t nem értékelik, ott csak a „díjasok” jelentenek hírnevet.)

Nálunk a téli fűtés nem okvetlenül kell, sőt magam inkább afelé hajlom, hogy ne kényeztessük galambjainkat a dúcban. Azért, mert a hazai szállítási körülményeink – pláne, ha még út közben át is fogják rakni, amire még gondolni is rossz – oly messze vannak amazok szállítási körülményeitől, mint Makó Jeruzsálemtől. Ott, ha kulturált dúcból megy útra egy galamb, tartalékot visz magával. Nálunk fordítva. Kevésbé bírja a viszontagságokat.

Nem voltam mindig ezen a nézeten, de kezdem belátni, hogy az otthoni edzettség megszerzése hazai körülmények között jól hasznosítható dolog. Ezért télen törekszem rá, hogy mindenképpen száraz maradjon a dúcom, de pl. infralámpákat már nem alkalmazok. A galambok repüljenek minél többet ezen időszak alatt is a szabadban. Nem megyek el annyira, hogy néhány neves versenyzőhöz hasonlóan a téli dúcból való kicsukást ajánljam. Ezt túlzásnak tartom, sok a jóból. De röpüljenek minden nap, ha jó az idő, ha nem.

November, december, január, február eleje a téli takarmányozás időszaka is. E takarmányozási rendszer azt célozza, hogy a szervezet „fordulatszáma” csökkenjen le, egy pihenőidőszaknak megfelelő mértékűre. Maradjon ki a költési láz, az azzal járó erővesztés, s a szervezet lazuljon ki. Ezt a fészekről való kicsukással, a rendszeres dúcból való kiengedéssel, s a takarmány összetétellel mozdíthatjuk elő.

A takarmányban a lényeges szerepet az árpa veszi át. Etethetjük 60-70 %-ban is. Etethetjük keverékben vagy tisztán olyképpen, hogy reggel odaadjuk a 30-40 % keverékadagot, majd amint felették, rátöltjük az árpát. Ebből aztán másnap reggelig szükség szerint fogyasztanak. Ha sok marad, csökkentjük mindkét féleség mennyiségét. Az etetés történhet ily módon napi egy alkalommal, este csak vizet adunk még egyszer. A galamb csak az árpát nem szereti. Így csak annyit fogyaszt belőle, amennyire valóban szüksége van. Madaraink így nem híznak nagyon el a télen.

Az elhízás a versenyeredmények lényeges akadályozója. A helyzet hasonló, mint a futballistáknál, mikor azt olvassuk, „pár kiló súlyfelesleg van még rajta”. A versenyző madár ilyen ballaszttal a testén olyan, mint a futballista síbakanccsal a lábán. A galambok téli elhízásánál legveszedelmesebb a szervek, szövetek közé berakódott zsír, nem is az, melyet az ujjainkkal érzékelünk, ha a galambot kézben tartjuk. Az ilyen zsírosodás lényeges lassabban oszlik fel, mint a felületi zsírszövetek. Ezért vigyázni a téli takarmányozással!

Ha a galambokat a tél folyamán is végig „erős” takarmánnyal etetjük, akkor alig bírnak az erejükkel, állandóan költenének, februárban, márciusban akkora formában vannak, hogy jó lenne ennek a fele is a nyáron. Éppen ezt a formát kell visszafogni a pihenő időszakban. Így pihentetjük a szervezetet, amikor kell, s akkor tölthetünk rá a formagörbére, amikor ez a versenyeken kamatozik. Ha télen nyáron mindig kitűnően etetünk, az egyedek formagörbéje kiszámíthatatlanná válik, s oda koncentrálódik, amikor a szervezet amúgy sincs terhelve: a holtidőre. Ha viszont ekkor a takarmányozással, tartással visszafogjuk a szervezetet, a „fordulatszámot” lecsökkentjük, akkor a megfelelő időben tudjuk „túráztatni” is azt.