Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A véletlen szerepe nem lebecsülendõ!

 

Újra és újra felkérnek galambászok, vagy klubbok, hogy nézzem át a galambjaikat és válogassam ki õket. Tehát, mondjam meg, hogy melyek közülük a jó galambok, és melyek nem azok.

Néha ezért még jól meg is fizetnek, ami nem is csoda, hiszen megtartani egy rossz galambot, igen sok pénzbe kerül.

„Sajnálom!”- szoktam mondani, de én sem látom biztosan, hogy egy-egy galamb jó versenyzõ-e, vagy sem, jó tenyész-e, vagy sem. És ezt általában nem szokták megérteni. „Hogyan lehetséges az, hogy ez az ember újságokban ír, eredményesen versenyezik, közben pedig azt mondja nekünk, hogy nem tudja?!” A hangjuk elárulja érzéseiket. Arra gondolnak, hogy ezt álszerénységbõl mondom, de a valóság egyáltalán nem ez.

 

A „galambos” író

 

Azok, akik a galamb sportról írnak, különleges helyzetben vannak, és legtöbbször maguk is galambászok. Pontosan emiatt válik szinte elkerülhetetlenné az, hogy a szerzõ gyakran a saját madaraira is hivatkozik az írásaiban. Ráadásul, valóban a saját tapasztalataink tanítanak bennünket leginkább a dolgok helyes megítélésre.

Ezzel minden rendben is van egészen addig a pontig, amíg a szerzõ semleges tud maradni. És ez különösen akkor van így, ha fizetnek a cikkért, mivel az újságcikk nem szólhat arról, hogy a szerzõ, saját állományát, madarait dicsõítse. A galambász magazinoknak egyfelõl az újdonságokról kell szólniuk, másrészt a cikkeknek szemléletformáló hatásúaknak is kell lenniük.

Egyébiránt, a szerzõ saját sikerének, vagy éppen sikertelenségének a története is lehet nevelõ hatású. Ezért többnyire, magam is megpróbálok hallgatni a saját sikereimrõl, de azért van olyan helyzet is, hogy maga a mondanivalóm kívánja meg, hogy megemlítsem. A mostani alkalom is éppen ilyen…

 

A bajnokok nem álmodoznak

 

1998-ban tenyésztettem egy galambot, aki 1999-ben és 2000-ben is területi ász bajnokságot nyert. 2000-ben Hollandia második legjobb ász galambja lett, ami azt jelenti, hogy 36 000 tenyésztõ galambjai között szerezte meg a második helyezést. A fiútestvére is szenzációsan versenyzett, ezért 2000-ben ugyanazt a szülõpárt újra összepárosítottam.

A leszármazottaikat szintén elkezdtem röptetni. Egyikükhöz közülük nem volt semmi bizodalmam. A hím ránézésre jó alkatú, jó testfelépítésû, de a bátyjaival ellentétben nincs semmilyen karaktere sem. Nem harcol úgy, mint a testvérei. Míg azok vérre menõ csatákat folytatnak a fészekért, addig õ egyáltalán nem védi meg a fészkét. Mégis megtartottam, hiszen Hollandiában és Belgiumban - Taiwannal ellentétben - az öregek versenye a legfontosabb.

De én szkeptikus vagyok és realista. Az álmodozás vesztesek dolga.

A bajnokok azt vallják, hogy ha egy pár két szuper galambot is adott már, akkor nagyon kicsi az esélye annak, hogy további szuper utódokat is ad majd. Pontosan ezért van, hogy a legtöbb galambász évente változtatja a párokat, még a legjobb tenyészpárokat is. Úgy tûnik, hogyha egy párt évekig együtt hagysz, akkor egyre rosszabb minõségû utódok születnek belõlük. Nagyon ritka az olyan tenyészpár, amely több szuper gyereket is ad. Ezek az „Aranypárok” leginkább a tenyésztõk álmaiban léteznek, semmint a dúcokban.

 

 

Ugyanígy van az embereknél is

 

Az emberek esetében sincs nagy különbség. Európában a biciklizés nagyon népszerû sport. Az egyik legjobb biciklista Michel Indurain volt. Volt neki egy öccse is, aki szintén biciklista volt.  Annyira hasonlítottak egymásra, hogy alig lehetett õket megkülönböztetni. Mégis, ha Michel Indurian öccsérõl volt szó, azt kell mondjuk, hogy alig voltak számottevõ eredményei a kerékpározásban. Õ mindig csak a híres Michel öccse maradt. Ugyanaz az apa, ugyanaz az anya, ugyanaz a nevelés, ugyanaz az étel, ugyanaz az edzés, csak éppen az öccse nem jutott elõre. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a származás nem számít. Ha a Nemzeti Ász bajnokságon második helyezést elért galambom hím testvére nem lesz jó versenyzõ, akkor beteszem a tenyésztésbe.

A siker soha nem garantált, de úgy gondolom az ilyen madarakkal az esélyek nagyobbak. Minél több jó galamb van egy családban, annál nagyobba az esély egy jó utód megszületésére. Soha nem lehetünk biztosak a dolgunkban, mert ha azok lehetnék, valószínûleg az egyúttal galambászat végét is jelentené. A szuper madarak hamarosan néhány pénzes ember kezébe kerülnének.

 

Schellens

 

Idõrõl idõre, Európában mindig felkapnak egy vérvonalat. A milleneum idején Németországban ez a vonal Schellens-é volt. Mindenki ilyen vérvonalat akart magának, és ha lehet hinni a német magazinok hirdetéseinek, nagyon sokan rendelkeztek is ilyen madarakkal - mivel sokan szerettek volna eladni.

Különösen egy galambnak a leszármazottjai voltak igen népszerûek: „Den Engels”, egy kovácsolt tojó volt, a gyûrûszáma: 73-6287434. Schellens gyémántcsiszoló volt, multimillomos dollárban, és igen sok Ász galambot megvásárolt. 1995-ben 84 éves korában elárverezte állományát. Galambjának, a „Den Engels-nek” 15 elsõ díja volt, de a tenyészértéke még ennél is kiválóbb volt.  A legtöbb Schellens madár származási lapján szerepel ez a szuper madár, de a felmenõirõl semmit sem írnak. Úgy az apja, mint az anyja ismertlenek ennek a galambnak.

Mr. Schellens a galambot a híres Flor Engels-tõl vette meg négyhetes korában.  Késõbb, Mr. Engels a szüleit egy kisebb munkáért fizetségül elajándékozta. Ez az ember annyira büszke volt a kapott madarakra, hogy fûnek-fának eldicsekedett velük. Mindenki, akinek a kezébe adta õket, egyöntetûen azt mondta: „Ezek a madarak nem jók semmire.”

Képzelhetik, hogy az, az ember, aki eleinte nagyon boldog volt a kapott madarakkal, mennyire elkeseredett lett. Elment tehát Mr. Engelshez és azt mondta: „Akárki csak látja ezeket a madarakat azt mondja, hogy nem valók semmire...” „Nincs semmi baj - mondta Mr. Engels - hozza vissza a galambokat és adok másikokat helyettük.”

Így is lett, visszavitte Mr. Engelshez a galambpárt, aki levágta õket, de adott másik kettõt helyettük.

A megölt galambok voltak Mr. Schellens híres galambjának, a „Den Engels-nek” a szülei.

 

Houben és a „Young Artist”

 

Houben neve az egész világon ismert. Az egyik bázis madara: „A Young Artist” (82-6380170). Minden egyes alkalommal, ahányszor a kezembe vehettem, azon töprengtem, hogyan lehet egy ilyen kinézetû galamb ennyire jó? Valami ilyesmit érezhetett Houben is, hiszen éppen a galamb rossz felépítése miatt, meg sem akarta saját magának tartani.

 

 

Másfelõl viszont túl jó volt a galamb származása ahhoz, hogy egyszerûen levágja.

Ezért aztán elhatározta, hogy eladja ezt a 82-170-est. Minden alkalommal, amikor vevõk jöttek hozzá, kitett egy kosárba egy csomó galambot, és a vásárlók választhattak a madarak közül. Csakhogy, ezt a bizonyos 82-170-est senki sem nézte ki. Houben-nek két választása maradt: Vagy levágja a galambot, vagy megtartja - hiszen megvenni senki sem akarta. Elhatározta, hogy megtartja. Az öreg Houben sok jó döntést hozott az életében, de ez volt az egyik legjobb döntése. Hiszen ez a galamb lett a híres „Younge Artist”, Manapság, Houben szinte minden gyõztes, vagy ász galambjának a vérvonalában megtalálható a „Younge Artist”. Tulajdonképpen ez a galamb tette Houbent azzá, aki.

 

Stan Baelemans

 

A most következõ történetben egy kicsit visszamegyünk a régebbi idõkbe. 1971-ben az antwerpeni Stan Daelemansnak volt egy szenzációs galambja, aki Nemzeti Ász madár volt akkor, amikor mintegy 100 000 tenyésztõ volt Belgiumban. Felkérést kaptam egy japán galambásztól, hogy vásároljam meg a gyõztes galambot, ezért felkerestem a tenyésztõjét.

„Hogyan lehet, hogy ezt a két madarat összeállítottad? „- kérdeztem a szüleirõl - mert ritkán láttam két ilyen csúnya galambot együtt.

„Az a helyzet, hogy fiatal galambként nagyon jó versenyeztek - annak ellenére, hogy szépnek egyáltalán nem mondhatóak. Egyszerûen csak kíváncsi voltam, hogy mi történik, ha két ilyen csúnya galambot állítok párba? Hát itt a végeredmény: egy tökéletes felépítésû galamb, aki mellesleg a legjobb Belgiumban!”

 

Klak és az õ 613-sa

 

Jos van Limpt-nek (beceneve: de Klak) az utóbbi évtizedekben a legjobb versenyzõje kétségkívül a 89-1776613-as galamb volt, akit úgy hívták, hogy „A13-as”. Klak nem szeretett olyan nevet adni a galambjainak, mint „Rakéta” vagy „Szupermen” vagy „A csoda” stb. A 13-as története egy kicsit hasonló a „Young Artist-éhoz”.

1987-ben Klaknak volt 43 hím galambja és 42 tojója. Tehát egy hím eladásra várt. Azt, amelyik a legkevésbé tetszett neki, elhatározta, hogy eladja. Nem akart senkit sem becsapni, csupán azért nem vágta le ezt a galambot, mert igen jó volt a származása.

De hát nem kellett senkinek sem ez a hím: túlságosan csúnya volt. Már majdnem likvidálta a galambot, amikor valami hihetetlen dolog történt; és az, ami elõször úgy tûnt, hogy szerencsétlenség, egyszerre csak átfordult szerencsévé…

Egy hímet elkapott a héja, ezért éppen annyi maradt, amennyire szüksége volt. Tehát megtartotta a levágásra szánt hímet és bizony, ez a galamb lett az apja a híres 613-nak. Ezek után a „Csúnya” nevet kapta.

Szóval, a történetek üzenete világosan érthetõ: Ha még az olyan nagy bajnokok is, mint Engels, Houben, vagy Klak, nyíltan beismerik, hogy néha hibáznak a madarak megítélésénél, akkor mit is mondhatnánk mi? Mi, hogyan lehetnénk rá képesek?

 

Személyes tapasztalat

 

Volt egy galambom, a „Good Yearling” (78-430149). Annyira jó versenyzõ volt, hogy nagy volt a kereslet a gyerekei iránt. A lánytestvérei közül az egyik volt az 1980-as tojó. Egy teljesen átlagos kinézetû galambot képzeljenek el, aki a versenyeken sem nyújtott semmilyen különleges eredményt. Meg sem fordult a fejemben, hogy jó tenyészgalamb lehetne.

De késõbb meg kellett változtatnom a véleményemet. Ez a madár, a „Good Yearling Nõvére” nevet kapta, és nagy hatással lett a dúcomra.

Egyik fia 1985-ben, Nemzeti Elsõ lett az Orleansi versenyen. Idõsebb korára, amikor már túl késõ volt és nem tojt több tojást, mindenki az õ gyerekeit akarta.

 

Eltúlzott

 

Azért az a megállapítás, hogy nem tudunk semmit a galambokról, talán túlzás. „Néhányan tudnak egy keveset”- talán ez a pontosabb megállapítás.

Miért van az, hogy Hollandiában és Belgiumban még a nagy bajnokok is 100, vagy még annál is több fiatalt tenyésztenek? Hogy nagyobb legyen az esélyük a szerencsével szemben.

Piet de Weerd szokta volt mondani: „A legtöbb tenyésztõ nem tud semmit sem a galambokról. Én (Piet de Weerd) tudok, monjuk 10%-ot róluk, mindössze ez az, ami engem kiemel az átlagból.”

 

Aukciók és látogatók

 

Európában telente sok az aukció és a történet mindig ugyanaz: néhány galambnak rendkívül magas az ára, másokért pedig alig fizetnek valamit. El sem tudják képzelni, hogy milyen gyakran történik meg a következõ: megjelenik egy tenyésztõ egy szuper madárral az aukción, akinek az anyját, vagy éppen az apját szintén egy aukción vette, fillérekért. Míg mások szintén ott voltak az aukción és hibáztak, egy kevésbé jó galambot vettek meg jó drágán. Minden évben sok külföldi érkezik Európába galambokért. Néhányan muris szemüveget viselnek az orrukon, hogy jobban lássák a galambok szemeit. Keresik az úgynevezett ”jelet a szemben”. Talán éppen az a tény, hogy erre a holland nyelvben nincs is megfelelõ kifejezés, egyetlen szó sem - éppen eleget elárul. Pontosan azt mutatja, hogy nem hiszünk benne. Ha a minõséget ki lehetne olvasni a galambok szemébõl, hát akkor bizony nagyon speciális állatok lennének…

- Ki tudjuk olvasni egy ló szemébõl, hogy milyen versenyzõ?

- Látjuk egy kanári szemén, hogy jól tud-e énekelni?

- Látjuk-e egy ember szemébõl azt, hogy kiváló atléta-e?

És most azt kérdezem: miért lennének a galambok mások?

Pontosan az a tény, hogy ezeknek a speciális szemüveget viselõ „mágusoknak” maguknak mennyi tenyészpárjuk van - önmagáért beszél: õk is bizonytalanok. Hiszen ha látnák azt, hogy melyik galamb a kiváló, nekik sem lenne annyi. Néha, ha azt látom, hogy valaki a galambok szemét tanulmányozza, azt mondom: „Ne a galambok, hanem inkább a tenyésztõ szemét nézze!” Általában megértik az üzenetet: Egy tenyésztõnek becsületesnek kell lennie!

 

Étel – mint szellemi táplálék

 

Houbennek volt egy „Sony-ja”, de a szülõk csak egy ilyen madarat adtak. Klaknak volt egy „613-sa”, de csak egy ilyen utódot adott az a szülõpár. Etienne de Vos-nak volt egy híres „Didi-je”, de még a testvérei sem versenyeztek annyira jól, mint õ.

Az, hogy fontos a galambok jó származása, ez világosan érthetõ, de a többi a szerencsén múlik. Pontosan ezért szükséges annyi fiatalt tenyészteni. Azok, akik nem ezt teszik, elõbb, vagy utóbb be kell hogy fejezzék a versenyzést, mivel saját esélyeiket csökkentik.

Hasonlóan a lottózáshoz. Ha több szelvénnyel játszol, az esélyeid is nõnek, hogy kihúzzák a számaidat.

Még egy dolog. Sok keleti férfi szereti a szõke nõket. Én is beismerem, vannak lélegzetelállító szõke hölgyek, de a szépség még nem jelenti azt, hogy jók is.

Annak pedig, hogy a feleségem szõke, ehhez semmi köze! Csak a véletlen játéka.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.