Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Selejtezésről

 

Szappanos István, Y-16

Kétféle galambász van. Az egyiknek túl gyorsan jár a keze, a másik nem mer selejtezni. Ez valahol érthető is. Ahhoz, hogy megfelelően végezhessük ezt az igen komoly tenyésztői munkát, megfelelő szemlélettel kellene rendelkeznünk. Ez a szemlélet több évtizedes tapasztalat, munka, tanulás, és kudarcok árán sajátítható csak el. Nehezíti a tanulást, hogy a szakirodalomban is válogatni kell, mivel sok a téveszme. A válogatáshoz „galambász műveltség” szükségeltetik, vagyis az igazat a hamistól meg kellene tudni különböztetni. Kész tehát a 22-es csapdája. Sokat lehet tanulni egymástól is.  Mindenkinek van véleménye. Ma Magyarországon annak van igaza, aki hangosabban beszél…

Az első szelekciós szempont tehát a sok-sok egymásnak ellentmondó vélemény közül az, hogy ki mondja. Tett-e már le valamit az asztalra? Volt-e, vannak-e kézzelfogható eredményei, amelyek alapján véleményt mer formálni „kerek szájjal”? Vannak-e, kik azok a galambászok, akik véleményére oda kell figyelni? Akikben meg lehet bízni, akik nem csak az üzlet érdekében mondanak, tesznek valamit.

Nehezíti a helyzetet, hogy igény se nagyon van rá. Mert mi érdekli leginkább a mai modern galambászt?

Három dolog:

1., Hol lehet ingyen vagy fillérekért galambokat beszerezni, amelyek egy évesen 5 kosárba tételből legalább 6 helyezést repülnek?

2., Milyen kegyszereket kell nekik adni, hogy ez a 6 helyezés mind első legyen?

3., Hogyan lehetne galambot eladni?

Már-már azaz érzésem, hogy sokan élnek közöttünk olyanok, akiknek ha azt mondanák: -bajnok lehetsz, de élve be kell dobnod a galambjaidat, egy égő kazánba- nem haboznának

A galambászat nem ez, hanem egészen más. Az igazi galambász a galambok napi gondozásában találja meg az örömét, és ha történetesen jól is szerepel hát az csak hab a tortán. A jó szereplés pedig magától fog jönni annak, aki hajlandó időt és célirányos munkát áldozni galambjaira. Használja a józan eszét, és igyekszik egyfajta szemléletet elsajátítani, vagyis hajlandó megtanulni, galambászni.

Ehhez kívánnék segítséget nyújtani ezzel a szerény írással, annak, akiben van befogadó készség, és hajlandó elgondolkodni bizonyos dolgokon.

Legelőszőr is a szelekció fontosságára szeretném felhívni a figyelmet. Természetesen a terjedelem nem elég, hogy átfogóan mindent átvegyünk, de gondolat ébresztőnek talán megfelel.

Sokan és sokat írtak már különböző tenyésztési eljárásokról, keresztezésről, rokontenyésztésről, vonaltenyésztésről, stb... pró és kontra. Egy dologról viszont keveset, hogy megfelelő selejtezés, szelekció nélkül egyik sem üdvözít csupán a párok helyes összeállításával.

A természetben a vad madarak állandó, igen kemény szelekciós nyomásnak vannak kitéve, csak az szaporodhat, amelyik a legéletrevalóbb, legegészségesebb, legintelligensebb, az viheti tovább a fajta génjeit. A párosítással senki sem foglalkozik, de a szelekciót a betegségek, a ragadozók szigorúan elvégzik.

Mi a postagalambjainktól hasonlókat kívánunk, mind a vadmadarak kemény élete. Ezért a selejtezést bármennyire fáj is, nekünk kell elvégezni a ragadozók helyett. Hogyan? Milyen szempontok szerint?

Először is azt kellene tisztázni mitől jó, vagy kevésbé jó egy postagalamb? Mik a valódi értékmérő tulajdonságok? A származási lap? A küllemi bélyegek? Esetleg az éppen divatos elméletek valamelyike?

A kilencvenes évek elején egy hollandiai út során Tóth Imre barátommal meglátogattuk Rotterdam melletti közös ismerősünket, nevezzük csak egyszerűen Wim-nek. Boldogan számolt be, hogy egy tojója, INT I. helyezést ért el egy 800 km feletti versenyen. Rögtön be is hozta a galambot megmutatni. Amikor kézbe vettem önkéntelenül kicsúszott a számon –ez egy jó galamb!- Mire Wim: -Miért? Zavarba jöttem, és nem tudtam mit válaszolni: -Azért mert megnyerte a nemzetközi versenyt

Azóta is, több mint 10 év távlatából sokszor eszembe jut ez az eset. Miért is jó egy galamb? Mik a postagalambok igazi értékmérő tulajdonságai

Ezt a témát már sokszor és sokan körüljárták. Standard, szárny-elmélet, szem-elmélet, izomzat, kis pupilla, stb…

Kétségtelen, mind-mind egy bizonyos állományban megállják a helyüket, de igazából ezek csak igen apró részletek.

Véleményem szerint a lényeg a következő:

1, Csalhatatlan, gyors tájékozódó képesség

2. Kifogástalan energiagazdálkodás a repülés során (Fontos még a forma, és a motiváció, de ezekkel most nem kívánok foglalkozni.)

1.Csalhatatlan, gyors tájékozódó képesség

A feleresztés után a lehető legrövidebb időn belül elindul a galamb a helyes irányba. Nem köröz sokáig a startnál, mert az időveszteség. A repülés során kicsit kell csak korrigálni a képzeletbeli légvonalhoz képest. Nem repül, pl. 600 km helyett 700-at a túlságosan nagy kitérők miatt. Még ma sem tudjuk biztosan, hogy mi szerint tájékozódnak a galambok, de valószínű, hogy valamiféle agytevékenység. Az agytevékenységet befolyásolja a mindenkori egészségi állapot.

2.Kifogástalan energiagazdálkodás a repülés során

A kifogástalan energiagazdálkodás csak a belső szervek tökéletes működése, összhangja alapján lehetséges. Egy félig elhalt máj erre képtelen. Előfordulhat, hogy egy betegségen átesett galamb, valamelyik fontos belső szerve maradandóan károsodott. Ismét az egészségi állapot a felelős.

Tehát e két meghatározó szempont hibátlan működése szükséges ahhoz, hogy galambunk az élmezőnyben végezhessen a verseny során.

A baj az, hogy e két dolog egyike sem látszik a galambon, ha kézbe vesszük, csak következtetni lehet több-kevesebb ráérzéssel, közvetett módon.

Mi tehát az, ami mindkét tényezőt befolyásolni képes pozitív vagy negatív irányban?

A genetika bizonyára, de ez önmagában nem elég. A lényeg az egészség, vagy nevezzük vitalitásnak, életerőnek, nem tudom melyik a jobb kifejezés. Talán mind a kettő? Tehát elsődleges szelekciós szempontnak az egészséget, a vitalitást tudnám megnevezni.

Ma már remek élethű fotók találhatók a szaklapban, amik az eredményes galambokról készültek. Ezekhez kell hozzászoktatni a szemeket. Az otthoniaknak is így kell kinézniük. Gondoljuk végig: Legjobb versenygalambjaink voltak-e életük során betegek? Ugye nem. Ha igaz az, hogy 50 felnevelt fiatalból csak 2-3 lesz jó, és a jók sosem voltak betegek, akkor a többször visszaesőket el kell távolítani menet közben. Úgysem lesz belőlük semmi. Nincs rájuk szükség. (Természetesen a gyerekbetegségeken mindnek át kell esni, úgy, mint a kis gyerekeknek az óvodában.)

Amelyik azonban notórius visszaeső, nem való a dúcba.

Szinte minden galambot meg lehet gyógyítani, de nem érdemes! Gyógyszereket csak megelőzésre szabad használni!

A külső és belső élősködők, az egysejtűek (pl. trichomonaszok) ellen védekezni kell, ugyanúgy a vírusok ellen télen vakcinázni. Az antibiotikumokkal azonban csínján kell bánni. Mert ez a biológiailag képzetlen emberek kezében olyan, mint a majom kezében a borotva. Ennek köszönhető, hogy a postagalamb-állományok ellenálló képessége igen rossz. Sajnos hétvégeken mesterségesen fertőzzük őket a szállítás során. Egyetlen út van: az ellenálló erőt fokozni kell minden tevékenységünkkel, a betegek időben történő eltávolításával, és a lehető legtermészetesebb, legmegfelelőbb tartási móddal, ez utóbbinak fontos feltétele az állományok létszáma. Szinte mindenütt kétszer annyi galamb van a dúcokban, mint amennyinek megfelelő férőhelye lenne.

A szelekciót tehát két irányba kell végeznünk.

Az egyik irány, a megfelelő dúclétszám beállítása.

Legjobb ezt a tevékenységet novemberben a nagyvedlés után elvégezni, Az inproduktív galambokkal kell kezdeni. Ezek, pedig az úgynevezett tenyészgalambok. Az a galambász is lehet I. osztályú versenyző, akinek egyáltalán nincs tenyészgalambja. A jó versenyzőkből és az egy évesekből, semmivel sem kel kevesebb használható galamb, mint az úgynevezett tenyészgalambokból. Sőt!!! A rabságra ítélt, sokszor csak a származási lapok alapján összegyűjtött kollekció legtöbbször sok helyről jön össze, és egészségtelen körülmények között él. Nincs szelekció. Olyan galambok szaporodnak a többiek rovására, amelyek semmilyen eredményt nem produkáltak sem a versenyzésben, sem a tenyésztésben. A zárva tartott tenyészállomány a legjobb konzerválója a különböző nyavajáknak. Egy felesleges ballaszt. 
Az a véleményem, hogy amelyik galamb arra tényleg érdemes, az legyen tenyészgalamb, de ezekből mennyi van? Még a legeredményesebb tenyésztőknél is tíznél kevesebb! Az a tenyésztő, aki nem foglalkozik galamb eladással tenyészdúc nélkül is elég jól elboldogul.

Egy és többéves versenyzők.

A versenyek kimenetele elsősorban attól függ, ki milyen állapotú galambokat tud kosárba tenni. Egy gyengébb képességű, de formában levő galamb mindig megelőzi a jobb, de rosszabb állapotban lévő társát. Ma már a legkisebb kezdő gyereknél is ott ülnek a legjobb külföldi állományok képviselői. A lehetőség tehát adott. Jó felkészítés és szigorú szelekció.

Az a galamb, amelyik nem tud két egymást követő szezonban legalább valamelyik évben a kettő közül legalább 3 helyezést produkálni, selejtezendő. Természetesen az esélyt meg kell adni, megfelelő felkészítéssel, és évente legalább 6 kosárba tevéssel, hogy a teljesítményüket értékelni lehessen.

Azévi fiatal galambok.

Ők végig repülték a fiatalok programját, és többé-kevésbé megbízhatóan teljesítettek. Velük lehetünk a legelnézőbbek. Ők jelentik a jövőt. A nagy kiugrást –már ami az eredményeket illeti- általában az őszi fiatalok versenyén elért jó eredmény szokta megelőzni. Közülük csak a gyengéket, a vizeset ürítőket, a gyakran „fekete csőrűeket” kell kigyomlálni. A helyezések száma itt nem perdöntő. Szigorúnak kell lenni, viszont a nyári és őszi fiatalokkal. Nem azért, mert gyengébb minőségűek, sőt gyakran szebbek a koraiaknál, hanem azért, mert rosszkor születtek versenyzési szokásaink szerint. Ők azok, akiket nem lehet már a röptetéseken kipróbálni és nem is fognak teljesen kivedleni. Belőlük csak annyit érdemes megtartani, amennyit a helyes ivararány kialakítása megkíván.
 

A másik irány pedig, a folyamatos szelekciós tevékenység.

Egész évben gyomlálgatni kell az állományt. Elsősorban a nem megfelelő vitalitásúakat, a nem szívesen repülőket, a „szomorkodókat”, a vizeset ürítőket, a visszaeső náthásokat. Azokat, amelyeknek sosem száraz a szemhúsuk és pergamen színű. Piszkos az orrdudoruk, a kelleténél nedvesebb a szemük. Ezekből úgysem lesz semmi, sem a tenyésztésben sem a versenyzésben. Ezért nem tartom szerencsésnek a rokontenyésztést sem. Genetikailag ugyan néha indokolt lehet, ha a két legeredményesebb galambunk éppen rokon, hát össze lehet őket tenni, de csak azért összepárosítani két galambot, mert rokon?

A rokontenyésztett galamb fogékonyabb a betegségekre, gyengébb a vitalitása. Velük szemben még keményebb szelekciót kell alkalmazni.

Próbáljuk nézegetni az eredményes galambokat, ha erre lehetőségünk nyílik (dúclátogatások, kiállítások) és a jó galambok fotóit, hogy kialakuljon előttünk, milyennek is kell lennie, egy használható galambnak. Ehhez nem feltétlenül szükséges a galambot kézbe vennünk. Elsősorban a szemhúst, a szemek fényét, az orrdudorokat és a tollazatot vizsgáljuk. A legjobb indikátorai az egészségi állapotnak a bőrképletek. Aki a tollazatból és a szemhúsból olvasni tud, az a versenyzésben gazdag ember.

Szappanos István, Y-16




 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.