Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Gelderland Unió (4500 tag) általános bajnoka: Joop Groenen, Nijmegen (Hollandia)

A Gelderland Unió (4500 tag) általános bajnoka: Joop Groenen, Nijmegen (Hollandia)

 

Mottója: A jól végrehajtott és erős szelekció abszolút szükségszerű.  Sok bajnok akad a postagalambsportban. Karizmatikus, nagy bajnok már sokkal kevesebb van. Az igazi szuperbajnokokat pedig lámpással kell keresni. Ezek azok az emberek, akik évtizedek óta úgy uralkodnak a bajnokságokban, mint egy király. Ha mindezt valaki egy viszonylag kicsi állománnyal tudja elérni, mint Joop Groenen, azt minden összevetésben valóságos hősnek tekinthetjük. Amit ez az ember művel évtizedek óta a versenyeken, az hihetetlen.

2009-ben ismét elverte a port a többieken ez a toptenyésztő, aki Ooij-ban, egy barátságos kis faluban, Nijmegen árnyékában él. Titáni küzdelemben ismét megszerezte a rangos, általános bajnoki címet. A szervezetnek mintegy 3.800 tagja van, és a versenyutak az 500 kilométeres versenytáv köré összpontosulnak.

Egy hűvös, őszi napon hosszan elbeszélgettünk a 61 éves mesterrel, aki látszólag könnyedén végzett az elmúlt évtizedekben az abszolút élben.

A Groenen tenyészdúc kialakulása.A történet valójában 1962-ben kezdődött, amikor a kis Joop egy belga galambot fogott, amiről kiderült, hogy a legendás arendonkiJanssen testvéreké. Joop tanárának, Reichelt úrnak adta, aki galambász volt, és elérte, hogy a galambot megtarthassák. Ez a galamb rögtön szupertenyésznek bizonyult. Reichelt azzal motiválta tanulásra Joop-ot, hogy ha iskolaelső lesz, ad neki egy pár tojást. A fanatikus Joop-nak sem kellett több, és bizony ő lett a legjobb tanuló az iskolában, és a pár tojás a zsebébe került. A szerencse rámosolygott, mert a Janssen galamb egy Reichelt tojóval olyan utódokat adott, amit egy szóval szokás jellemezni: bingo! Néhány évvel később már Joop-ot nemzeti ifjúsági bajnokká koronázták. Ezután dr. Linssentől, majd Jos de Klaktól hozott erősítést. Ezeket a vonalakat már a kezdetekkor keresztezéssel kapcsolta össze. A tenyésztésben főszerepet kapott később egy nagy tenyészgalamb, a Jordan. Ez a galamb ismertté tette gazdája nevét, amikor 1993-ban elnyerte alegjobb Ász címet.

 

Joop kapcsolatba került Leo van Rijn-nel, a nagy sikerűKaizer vonal tulajdonosával (Mercx eredetű, a Janssen testvérektől). Tíz galambot cseréltek, melyek igen jók voltak, köztük volt egy igen jó tenyészgalamb, a híres De President. A Jordan és a President utódjait csak párosítani kellett, és a tenyésztés igazán elérte a célját. A Jordan vonalra a nagyon megbízható teljesítmény volt a jellemző, míg a Pesident vonal sok abszolút élhelyezést hozott. A kettő keresztezésével igazi mindentudó galambokat kapott, melyek kiemelkedtek a mezőnyből középtávon és az egynapos hosszútávon.

 

Néhány évvel ezelőtt Harrie van Andeltől Verkerk galambokat hozott be. Ezeket a Jordan vonallal keresztezve ismét tömegével kapta a jónál is jobb galambokat. Figyelemre méltó, hogy a Jordan vonal milyen jó galambokat eredményez, ha valamivel keresztezi! Ugyanis szintén jó galambokat kapott, amikor a Jordan vonalhoz párosította a barátjától, Marco van Slootentől kapott, a régi Gelooger vonalból származó madarakat.

Ha listát készítünk a beérkező galambokról, nyugodtan kijelenthetjük, hogy Joop Groenen állománya nagyon magas Janssen vérhányadot tartalmaz. Talán a legjobban teljesítő Janssen állomány Hollandiában! A tenyészdúc-ban 14 pár tartózkodik, és sosem több. Valamennyien vagy a Jordan, vagy a President leszármazottai, és leggyakrabban egymással párosítva. Joop ezt a két vonalat, amennyire lehetséges, megpróbálja tisztán fenntartani. Az unokatestvérek párosítása ezért mára gyakorlattá vált. Ennél a módszernél egyáltalán nem kell attól tartani, hogy selejteket eredményez. Az ilyen párosításból származókat új vonalakkal keresztezi.

Joop véleménye szerint a túlzott beltenyésztés sokkal több selejtet eredményez. Néha kivételt tesz, és végrehajt egy apa-lánya, vagy testvérpárosítást. A tapasztalat azt mutatja, hogy a legjobb versenyzők általában keresztezésből származnak!

Tenyészgalambok.Kezdjük a tenyészdúccal, melyben 14 pár kap helyet. Ide a galamboknak 90 százaléka versenyteljesítmény alapján kerül. A legjobb saját versenyzők útja ide vezet. Joop többre tartja saját bevált galambjait, mint akármi mást. Ugyanakkor nem minden jó versenyzőből lesz jó tenyész. Joop gyorsan eredményeket akar látni a tenyésztésben. Nézete szerint egy igazán jó tenyészgalamb azonnal jó fiatalokat ad.

A tenyészgalambok 1 és 10 év közöttiek. Így nagyobb az esélye annak, hogy sikerül valódi toppárosításra lelni. Mítosz, hogy az öregebb galambok gyengébb utódokat adnak. A Jordan bázis hím egy 10 éves apától kelt.

A dúcok.Az özvegyek és fiatalok számára egy 6.5 méter hosszú, jól szigetelt téglaépület áll rendelkezésre. Minden épületrészhez voliert lehet csatlakoztatni.

Öreg versenyzők.16 hím kerül felkészítésre a sprintre és középtávra, a klasszikus özvegy módszer szerint. A hosszútávra szánt csapat összesen hat-nyolc pár galambból áll. A színvonal itt hihetetlenül magas. Ezt bizonyítja, hogy a sikeres sprint- és középtávú csapat megmarad 2010-re. Különösen komoly nyereményeket hoztak, három, vagy négy alkalommal győztek a legnagyobb összevetésben. Sok díjnyerőt Joop nem tart említésre méltónak, ha az csak középtávon teljesített kiemelkedően. A konkurencia nagy saját dúcán belül, ezért szelektálni igen nehéz.

Fiatal galambok.Évente a fiatal csapat körülbelül 40-60-as létszámmal indul. Minden fiatal versenyez minden úton, az utolsóig. Joop a fiatalok szelekciója tekintetében rugalmas. A származás mellett az egyik legfontosabb kiválasztási szempont a jó alapegészség. Szükséges, hogy az NPO versenysorozat utolsó útjai közül néhányon felmutassanak valami pluszt. Joop szerint ezek azért fontosak, mert a hosszabb utakon a fekvés kevésbé befolyásolja az eredményességet. Továbbá megfigyelte azt is, hogy a nehéz időjárási körülményekre való galambok egyévesen kevésbé jók.

A legjobb nemzeti eredmény:4. RÉGIÓ (kb. 1.200 taglétszám).Általános bajnokság: 1999-ben első, 2000-ben harmadik, 2001-ben első, 2002-ben második, 2003-ban első, 2004-ben második, 2005-ben első, 2006-ban első, 2007-ben első, 2008-ban harmadik, 2009-ben első.

Fiatalokkal bajnok:1999, 2001, 2003, 2004, 2005 és 2007.

8-as AFDELING (kb. 3.800 taglétszám). Általános bajnokság: 1999-ben harmadik, 2000-ben hatodik, 2001-ben második, 2002-ben ötödik, 2003-ban első, 2004-ben hatodik, 2005-ben harmadik, 2006-ban hatodik, 2007-ben nyolcadik, 2008-ban harmadik, 2009-ben első.

Ellátás.Joop mellett meg kell említeni feleségét, Ellent, aki a legapróbb részletekig részt vesz a galambok gondozásában, aki különösen a fiatalok szakértője. A fészkek mindennapos takarítása, a takarmány kimérése, a tréning és a folyamatos ellátás csakis nagy pontossággal történhet. Itt engedményt soha nem tettek. A galambok jó egészsége a legfőbb cél, ami mindennapos tevékenység. Ehhez többnyire természetes anyagokat használnak. Gyakorlatukká vált az almaecet használata, máskor a citromos vízbe egy egész fej fokhagymát tesznek.

A fiatalok számára hasznosnak bizonyult a fekete bodza leve, mert gátolja a colit. Látható a tendencia, hogy a galambászok egyre kritikusabban tekintenek a gyógyszerhasználatra. Az Joop tapasztalata, hogy takarmány-kiegészítők adásával nagyon jó egészségi állapot biztosítható.

- Az elmúlt években, a legjobb esztendőkben én már kipróbáltam a legtöbb gyógyszert. Ezek közvetlenül gátolják a formát. Minden lehetőt el kell követni, hogy ne legyen szükség beavatkozásra. Ha mégis valami baj van, észre kell venni és gyorsan cselekedni. Ehhez létfontosságú a megfelelő tapasztalat. Az ősz folyamán tíznapos megelőző kúrát tartok Parastoppal. Trichomonas ellen a gyógykezeléseket a minimumra szorítom. A fiatalokról el lehet mondani, hogy nem érzékenyebbek, hasonlóan bírják a gyógyszer okozta megterhelést. Versenyszezonban a gyógykezeléseket megelőző vizsgálatok alapján végzem, amit Nanne Wolff, vagyHans van de Sluis végez el.

Én azt tanácsolom a követőimnek, hogy ha nem elégedettek egy verseny eredményével, azonnal fertőtlenítsenek. Gyógyszert csak akkor kell adni, ha valóban látni valamit a galambokon – foglalta össze tapasztalatait.

A galambászat jövőjéről.Mint mindenki, Joop Groenen is nagyon aggódik a galambászat jövőjéért.

- Meg vagyok győződve arról, hogy sportunk hanyatlása folytatódik. Ennek oka a sportpolitikánkban van. Pedig ott van az ötletem a különböző szintű bajnokságokról. A feljutás és kiesés hozzá tartozna. Egy kezdő, vagy egy ifjúsági korú versenyző ugyanabban a ligában küzd, mint a legtapasztaltabb bajnok. Ez olyan, mintha a falusi csapatnak az Ajax-szal kellene játszania, szóval nem tud valódi ellenféllé válni. A másik dolog, hogy az óriási dúcok nagyon rosszak a galambnak. Az egy galambász által egy versenyre nevezhető galambok számát korlátozni kell. Így például akár addig is eljuthatunk, hogy 25 öreg, vagy 50 fiatal galambnál többet ne lehessen egyszerre küldeni. Továbbá azt is gondolom, hogy a sajtóban sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a sprintre és a középtávra, mint a hosszútávra. Az alapokra kell koncentrálni, és ez növelni fogja a taglétszámot. Különösen fontos: hogyan maradhat versenyben egy kispénzű ember a szokásos kicsi állományával? Meg kellene szervezni az „egydúcos” versenyzők bajnokságát. És akkor valamit a jelenlegi bajnoki rendszerről. Ki az, aki képes a legjobbak között lenni az első versenytől az utolsóig? Csak néhány ember! Ezért a tagok túlnyomó többségét különböző összevetésekben kell megpróbálni összemérni.

Végül. Öröm egy olyan emberrel beszélgetni a galambokról, mint Joop Groenen. Micsoda lelkesedés és inspiráció mindezek után is a sikerekre! Ez a győztes mentalitás. 2010-re az a cél, hogy a hosszútávon magasabb pontszámot érjen el. Aligha lepődhetünk meg, ha ezzel a szakértelemmel és az óriási képességű galambokkal végül mindez sikerülni fog!